2019. november 21. 19:42 Megvan az Európai Néppárt új vezetése Megválasztotta új elnökségét az Európai Néppárt (EPP) a szervezet zágrábi kongresszusán, a tíz alelnök munkáját egy főtitkár és egy kincstárnok segíti.
2019. november 21. 19:22 Bajban a vásárlók, összefognak az európai méhészek A környezeti kihívások és az ázsiai versenytársak megjelenése miatt uniós szintű összefogást sürgetett a méhészek érdekében az agrárminiszter csütörtökön Budapesten.
2019. november 21. 19:03 Új pártot alapított a brazil elnök, nagy célokat fogalmazott meg Új politikai pártot alapított Szövetség Brazíliáért (APB) néven Jair Bolsonaro radikális jobboldali brazil elnök a korrupció elleni harc és a keresztény értékek előmozdításának jelszavai alatt.
2019. november 21. 18:45 Nagykövet: mindenki tudott arról, mit akart Trump Ukrajnától Donald Trump EU-nagykövete az elnök elleni vádeljárást előkészítő meghallgatáson tett vallomást. Arról is kérdezték: valóban nyomás alá helyezték-e Kijevet az amerikai elnök belpolitikai céljai miatt.
2019. november 21. 18:28 Vádat emeltek Netanjahu ellen Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.
2019. november 21. 18:17 Lázár János füstölög: elmaradott az ország Több társadalombiztosítási járulékot fizettetne Lázár János azokkal, akik nem vesznek részt a kötelező szűréseken. A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos szerint az ország el van maradva a népegészségügyi programok terén.
2019. november 21. 18:05 Nagy fejlesztés Ferihegyen Felavatták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új árukezelő központját, a Cargo City-t csütörtökön; a megnyitón a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, a beruházás beleillik a kormány logisztikai szektor megerősítését célzó programjába a vasúti- és közúti fejlesztések, valamint a trieszti kikötői beruházás mellett.
2019. november 21. 17:54 Csapatot talált Bogdán Ádám Bogdán Ádám a januári átigazolási időszak kezdetéig aláírt a skót élvonalban szereplő Hibernian labdarúgócsapatához.
2019. november 21. 17:44 Hármas karambol a fővárosban Három személyautó karambolozott Budapesten, az M7-es felüljárón, az Egér útnál.
2019. november 21. 17:34 Hatalmas elismerés az Országos Kéktúrának A 2020-ra leginkább ajánlott huszonöt utazási célpont közé sorolta a Magyarországon átívelő Országos Kéktúrát a National Geographic magazin nemzetközi honlapja.
2019. november 21. 17:22 Gulyás Gergely: rémhírkeltés zajlik a Mátrai Erőmű kapcsán A Miniszterelnökséget vezető miniszter rémhírnek minősítette, hogy a Mátrai Erőmű visontai víztározójából felszabadult, erőteljes szagú bomlástermék veszélyes az emberi egészségre. Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta: mérések igazolják, hogy a környezetbe kerülő gáz koncentrációja nem haladja meg a határértékeket. A tárcavezető azt is cáfolta, hogy az eladás alatt álló erőmű veszteséges lenne.
2019. november 21. 17:10 Párbeszéd a gazdaságról: itt vannak az új fizetési megoldások A fintech megoldások alapjaiban alakítják át a pénzügyi szektort, és a piac felügyeletét is változásra kényszerítik - derült ki az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának legutóbbi adásából, amelynek Szombati Anikó, a jegybank ügyvezető igazgatója és Bilibók Botond, a Hold alapkezelő vezérigazgatója a vendége.
2019. november 21. 16:57 Budapest több díszpolgára is kiáll az atlétika-vb mellett Miklósa Erika operaénekes, Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya és Merkely Béla professzor levelet írt Karácsony Gergely főpolgármesternek, amelyben arra kérik, hogy támogassa a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezést.
2019. november 21. 16:45 Nagy robbanás Olaszországban: öt halott Öt ember meghalt és kettő megsérült, amikor felrobbant egy tűzijátékokat gyártó üzem Olaszországban.
2019. november 21. 16:34 Kenderesi Tamás megszólalt A 22 éves olimpiai bronzérmest a júliusi kvangdzsui világbajnokság idején a helyi hatóságok szexuális zaklatással vádolták meg.
2019. november 21. 16:21 Kiderült, mennyire súlyos Kalmár Zsolt állapota A Dunaszerdahelyen futballozó középpályásnak a Puskás Aréna múlt pénteki avatóján, a Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzésen tört el a bokája.
2019. november 21. 16:05 Kislányt hagytak egy kecskeméti inkubátorban Egészséges kislányt hagytak a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata mellett található csecsemőmentő inkubátorban csütörtök hajnalban - közölte az intézmény szóvivője. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő a negyedik gyermek, akit az inkubátorban hagytak.
2019. november 21. 16:01 Nagyot változik a közlekedés az M0-son vasárnaptól Újabb szakasz készült el az autóút déli szektorában.
2019. november 21. 15:46 Spanyolország forrong, keményen támadják Bale-t A spanyol sportsajtó Gareth Bale azonnali távozását sürgeti a Real Madridból, miután a walesi labdarúgó a Magyarország elleni, győztes hazai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést követően tiszteletlenül viselkedett a spanyol klubbal szemben.
2019. november 21. 15:26 Fontos lépés tett Magyarország az egységes árampiac felé A HUPX és a MAVIR sikeresen csatlakozott az XBID projekthez
2019. november 21. 15:12 Jövő szerdán gyakorlatilag eldől az új összetételű Európai Bizottság sorsa November 27-ére írta ki a szavazást az új összetételű Európai Bizottság jóváhagyásáról az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete, miután csütörtökön értékelte, majd hivatalosan is lezárta a meghallgatásokat.
2019. november 21. 15:12 A magyar határ túloldalán szinte mindenhol szakad a hó Már Romániába is megérkezett a tél, Ausztriában és Szlovéniában is méteres hótakaró van a hegyekben.
2019. november 21. 14:57 Fontos bejelentést tett az Európai Néppárt új elnöke a Fidesz tagságáról Az Európai Néppárt (EPP) január végéig döntést hoz a Fideszről, miután a magyar kormányzó párt néppárti tagságát 2019. március 20-án a Fidesz és a néppárti elnökség közös javaslatára felfüggesztették.
2019. november 21. 14:12 Lépett a Katona, újabb következménye lett a színházi zaklatási botránynak Levették a műsorról a szexuális zaklatási ügybe keveredett Gothár Péter rendezését.
2019. november 21. 13:56 Brutális bírságot kapott három német autógyár Kartellezés miatt kapták a büntetést, az autógyárak elismerték a tényállást és elfogadták az eljárás lezárását bírság kivetésével.
2019. november 21. 13:43 Bravúros mentőakció: kiemelték a Tiszából az elsüllyedt gőzöst - videó Egy szakértő sem tudta garantálni, hogy a gőzöst épségben kiemeli, ám a rendkívül alacsony vízállás most lehetővé tette, hogy a vízfelszínre hozzák, majd a partra vontassák a Szőke Tiszát.
2019. november 21. 13:29 Új helyen bukkant fel Shane Tusup Magyarországon Nem Derecskén, és nem is Hajdúszoboszlón, hanem Egerben készíti fel a versenyzőit Shane Tusup, de csak három hétig.
2019. november 21. 13:15 Fekete-Győr András: senki ne érezze magát megsértve A Momentum elnöke azért kampányolt Romániában és Szlovákiában az ottani testvérpártjaik mellett, mert ígéretet kapott arra, hogy kormányon a magyar érdekeket képviselnek majd. Fekete-Győr András az InfoRádióban azt mondta, a Kelemen Hunor vezette RMDSZ szerinte letért arról az útról, hogy minden magyarországi párttól egyenlő távolságra legyen.
2019. november 21. 12:58 Szűk két milliárdért eladó a siófoki volt Hotel Aranypart Nem lehet csak úgy hozzájutni, csomagban "jár" hozzá - plusz pénzért - egy parádfürdői kastély.
2019. november 21. 12:45 Mélyül Gothár Péter zaklatási botránya A csütörtöki Kormányinfón is szóba került a Kossuth-díjas rendező zaklatási ügye, miközben arról is lehet hallani, hogy nem csak a Katona József Színházban lehettek "ügyei" Gothár Péternek.
2019. november 21. 12:41 Változások a Hold Alapkezelő vezetésében Új elnöke van a pénzügyi szolgáltató cég igazgatóságának és a felügyelőbizottságának is.
2019. november 21. 12:31 Javította a magyar gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát az OECD A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet friss előrejelzése alapján ugyanakkor a globális gazdaság növekedése fokozatosan csökken, a kereskedelmi ellentétek elmélyülése miatt a világkereskedelmi forgalom bővülése a globális gazdasági válság óta legalacsonyabb szintre százalékra lassul.
2019. november 21. 12:12 A tőkeerős dohányipar nem ereszt - Hetilapszemle A Mandiner a dohányzásról készített összeállítást, a Figyelő szerint változhatnak az inflációs számolás módszerei, a HVG a török helyzetet elemzi.
2019. november 21. 11:55 Bíróságon bukott el a Ryanair szigorú csomagszabálya Túlzónak minősítette egy spanyol bíróság a brit fapados légitársaság csomagszabályzatát, és megtiltotta számára, hogy a jövőben változatlan formában alkalmazza.
2019. november 21. 11:38 Már kétszer visszanézte a Wales elleni mérkőzést Baráth Botond A magyar labdarúgó-válogatott védője szerint kulcsfontosságú, hogy a nemzeti együttes márciusban, az Európa-bajnoki pótselejtezőn idegenben is a hazai környezetben megszokott mentalitással lépjen pályára.
„Nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – vélemény a köztársasági elnöknek jelölt Baka Andrásról
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség