2008. május 3. 10:54 Hajtóvadászat a hamisított gyógyszerek ellen A hamis gyógyszerek további elterjedése ellen akciósorozattal kívánnak fellépni a hatóságok - írja a Népszabadság. Lapszemle.
2008. május 3. 10:48 Továbbra is figyelni kell a leégett raktárra Várhatóan még vasárnap is tartanak az utómunkálatok a Kőbányán pénteken leégett textilraktárnál - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter hangsúlyozta: a 4.500 négyzetméteres területen továbbra is vannak parázsló részek.
2008. május 3. 10:43 Áthelyezik az amerikai hadsereg súlypontját Amerikai lapértesülés szerint jövőre további hétezer katonát szeretne Afganisztánba vezényelni az Egyesült Államok.
2008. május 3. 10:41 Engedékenyebb orosz javaslat az iráni atomvitában Iránnak csak a tárgyalások idejére kellene felfüggesztenie urándúsító tevékenységét - közölte az orosz külügyminiszter.
2008. május 3. 10:37 A szocialisták is nagyobb fegyelemmel készülnek Nem tervezi a frakciószabályzat szigorítását az esetleges parlamenti hiányzások miatt az MSZP - mondta a párt képviselőcsoportjának vezető-helyettese. Varju László ugyanakkor hozzátette: a kisebbségi kormányzásban nagyobb fegyelemre lesz szükség a szavazásokon.
2008. május 3. 10:31 Sok a HIV-fertőzött orosz fiatal Oroszországban már 417 ezer a nyilvántartott HIV-fertőzöttek száma - közölte a tiszti főorvos. Gennagyij Onyiscsenko a kelet-európai és közép-ázsiai AIDS-helyzetről kezdődött háromnapos tanácskozáson beszélt erről Moszkvában.
2008. május 3. 10:24 Dinamikusan nőtt tavaly a lakáshitelek állománya Egy év alatt 16 százalékkal nőtt a lakáshitel állomány Magyarországon, és tavaly év végére elérte a GDP 12 százalékát.
2008. május 3. 10:21 Konzervatív polgármestere lesz Londonnak A hivatalos adatok szerint a konzervatív párti Boris Johnson nyerte a londoni polgármester-választást. A 43 éves politikus a 62 éves, munkáspárti Ken Livingstone-t váltja a poszton.
2008. május 3. 10:17 Bajnokavatások előtt Európa Vasárnap estig 11 európai országban avathatnak bajnokot - köztük Spanyolországban,Németországban és Olaszországban. Utóbbi három helyszínen a Real Madridnak, az Internek és a Bayern Münchennek elég "csak" megnyerni a maga mérkőzését, s már kezdődhet az ünneplés.
2008. május 3. 08:30 Horváth Csaba: A kormánykoalíció felbomlása nem vezet a fővárosi koalíció felbomlásához A fővárosi önkormányzatra nincs hatással a koalíció felbomlása - mondta Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a kellő odafigyeléssel elkerülhetőek lesznek a szakmai konfliktusok.
2008. május 3. 08:00 Elhízáshoz is vezethet a kevés alvás Kevesebb mint hat órányi alvás megduplázhatja annak az esélyét, hogy szívproblémák lépjenek fel, sőt elhízást is okozhat - állítják tudósok.
2008. május 3. 07:30 Elkobzott képekből nyílt kiállítás Csempészektől elkobzott közel félezer ikont őriznek Ungváron, a Boksay József Szépművészeti Múzeumban.
2008. május 3. 07:00 Kevés a hotelszoba, így a BL-döntő után azonnal hazaküldik a drukkereket Csak néhány órára engedik Oroszországba a Bajnokok Ligájának döntőjére érkező brit szurkolókat, és a meccs után azonnal hazaküldik őket - így döntöttek a moszkvai városi közgyűlés illetékesei.
2008. május 2. 21:18 Bajnok a Vasas vízilabda-csapata! Katonás Gergő - hat tized másodperccel a találkozó vége előtt szerzett - góljával a Vasas 7-6-ra legyőzte az Eger csapatát, s megnyerte a 2007-2008-as magyar vízilabda-bajnokságot.
2008. május 2. 21:05 Sándor György góllal tért vissza Újpestre Az Újpest Sándor György a 83. percben fejelt góljával 1-0-ra legyőzte a tavaszi idény eddigi legeredményesebb csapatát, az FC Fehérvárt. A székesfehérváriak balszerencsések voltak, háromszor is a kapufát találták el.
2008. május 2. 21:00 A takaró alól buktatta le a tolvajokat a bátor tinédzser Nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy ohiói tinédzserlány, aki egyedül feküdt otthon betegen, amikor meghallotta, hogy betörők mászkálnak a házban. Ezt követően sem ijedt meg, hanem beágyazta magát és a takaró alól küldött segélykérő üzenetet édesanyjának.
2008. május 2. 20:30 Ittas vezetés miatt megbüntették a rockzenészt Egy évig nem ülhet volán mögé Chad Kroeger, a Nickelback együttes frontembere, akit ittas vezetésen kaptak.
2008. május 2. 20:13 Nemzetközi összefogás jött létre a rák kutatására Nemzetközi Rák-génállomány Konzorcium alakult, hogy kutatók feltérképezzék 50 rákbetegség genetikai okát. A nemzetközi projekthez Magyarország egyelőre nem csatlakozott, de Kopper László rákkutató szerint lehetséges, hogy magyar tudósok is részt vegyenek a mintegy 500 millió fontba, vagyis 160 milliárd forintba kerülő kutatásokban.
2008. május 2. 20:00 Nyári nagytakarítás a Liverpoolnál Miután a Liverpool szerdán drámai csatában kikapott a Chelsea-től a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, eldőlt, hogy a csapat idén sem nyer semmit. Rafael Benítez menedzser már a nyári átalakításokat tervezi, noha az ő maradása sem biztos.
2008. május 2. 19:52 Csaknem teljesen leégett a kőbányai textilraktár - a nap hírei képekkel Az első vizsgálatok szerint hegesztés okozta a tüzet a kőbányai textilraktárban. Európában elsőként Gödöllőn állították fel a Világbéke-gongot. Pekingbe küldte két megbízottját a dalai láma. A nap hírei 2008. május 2-án, pénteken.
2008. május 2. 19:39 Shakespeare-művek szlengesítve Mai szlengbe írta át Martin Baum brit író William Shakespeare 15 művét. A bizarr, akár szentségtörésnek is felfogható ötletnek többek között a Macbeth, a Rómeó és Júlia és a Sok hűhó semmiért esett áldozatul.
2008. május 2. 19:20 Eloltották a tüzet a textilraktárban - képgalériákkal Budapesten az első vizsgálatok szerint hegesztés okozta a tüzet a kőbányai textilraktárban. Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok elmondta: a pontosított becslések alapján mintegy 4500 négyzetméteren délben keletkezett lángokat kora estére eloltották.
2008. május 2. 18:49 "Az van a billentyűzeten, ami használójának orrában és beleiben" A számítógépes billentyűzetek sokkal ártalmasabb baktériumokat rejtenek, mint a vécé-ülőkék - derült ki egy felmérésből.
2008. május 2. 18:30 Ákos új lemezén férfiak, nők és a gasztronómia kapott helyet Krúdy Gyula novelláit olvassa fel Ákos, akinek előadásában nemrég jelent meg a kétlemezes hangoskönyv. A műveket az énekes-zeneszerző saját szerzeményű zongoradarabjai választják el egymástól.
2008. május 2. 18:14 Oszlattak a tömegverekedés után Heves megyében Figyelmeztető lövéssel oszlattak fel a rendőrök egy mintegy száz fős, botokkal felfegyverkezett tömeget péntekre virradó éjszaka a Heves megyei Erken - közölte a rendőrség.
2008. május 2. 18:00 Több a vitamin a tengervízzel öntözött paradicsomban A rendkívül egészséges paradicsom az egyik legkedveltebb zöldségnövény világszerte. Növekedését segíti a tengervíz, de a tudomány még keveset tud arról, hogy milyen hatással van a növény tápanyag-összetételére.
2008. május 2. 17:46 72 kilós harcsát fogtak ki a 72 órás versenyen Egy 72 kilogrammos óriás harcsa is horogra került a fehérvárcsurgói tározótónál zajló, 72 órás harcsafogó versenyen - közölte a Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetségének elnöke.
2008. május 2. 17:33 Több politikussal a fedélzetén lezuhant egy gép Szudánban Lezuhant egy repülőgép pénteken Szudán déli részén, a huszonnégy halálos áldozat között van a félig autonóm dél-szudáni regionális kormány védelmi minisztere, Dominic Dim is - közölték illetékesek.
2008. május 2. 17:29 Meggyűlhet a vizsgázók baja az emelt szintű magyar érettségivel Komoly problémákat vet fel az emelt szintű érettségi vizsga magyarból, mert a szóbeli tételek között kevésbé ismert szerzők és művek is szerepelnek - mondta az InfoRádióban Sík Eszter tanár. Õ személy szerint azt javasolja diákjainak, hogy inkább történelemből vizsgázzanak emelt szinten.
2008. május 2. 17:10 Kövér: Erdélyben megérett az idő a változásra A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei a magyar emberek pártján állnak, akik párbeszédre és nem pártjelszavakra kíváncsiak. Erről az RMDSZ ügyvezető elnöke beszélt Aradon a szövetség helyi kampánynyitó rendezvényén.
2008. május 2. 17:00 Kiengedik a börtönből a bébiszittert, aki a vád szerint megölt egy gyereket Életfogytiglanra ítélték 2005-ben, de most kiengedik a börtönből azt a nőt, aki a vádak szerint megölte a rábízott kétéves kisfiút Londonban. Az ügyvédek szerint azonban az orvosok rosszul állapították meg a gyerek halálát.
2008. május 2. 16:46 Orvvadászt fogtak el Zalában Orvvadászattal gyanúsítható férfit fogtak el a zalaegerszegi rendőrök - közölte a rendőrség.
2008. május 2. 16:26 A kihagyott büntető volt Vieri utolsó rúgása Firenzében? Christian Vieri kihagyja az idény hátralévő részét, így elképzelhető, hogy csütörtökön a Fiorentina UEFA Kupás kiesését eredményező kihagyott 11-ese volt az utolsó rúgása a firenzei csapatban.
2008. május 2. 16:00 Obama munkába fogta feleségét Barack Obama az amerikai középosztály szavazatait akarja megnyerni, és ehhez feleségét is beveti. Szakértők szerint szüksége is van az egyszerű emberek támogatására, miután többször is elitistának titulálták a demokrata párti politikust.
2008. május 2. 15:50 Elfogták az egyik legbefolyásosabb kolumbiai drogbárót Kolumbiában letartóztatták az egyik legbefolyásosabb drogbárót.