2008. június 11. 22:00 A kínaiak sokkal többet fogyasztanak a kelleténél Kína több mint kétszeresét fogyasztja annak, amit természeti forrásai biztosítani tudnak számára - állítják kínai és nemzetközi környezetvédők.
2008. június 11. 21:58 Augusztustól 6 százalékkal drágul Budapesten a távfűtés Augusztustól 6 százalékkal emelkedik Budapesten a távfűtés díja. A kormányfő szerint az adók és járulékok, valamint a szociális rendszer átalakításával lehet ösztönözni a gazdasági növekedést. Horvátországban emelkedik a közlekedési bírságok összege.
2008. június 11. 21:45 Játszottak az esküdtek, újra kell tárgyalni az ügyet Félbe kellett szakítani egy bírósági tárgyalást Ausztráliában, mivel néhány esküdt sudokut játszott, miközben a tanúk és a vádlottak vallomást tettek.
2008. június 11. 21:30 Ausztrál tehetségeket támogat a tragikus sorsú színész alapítványa A januárban elhunyt Heath Ledger számos ausztrál pályatársát támogatta a hollywoodi előrejutásban. Egy nevét viselő ausztrál ösztöndíj-alapítvány most ezt a missziót karolta fel.
2008. június 11. 21:23 A Google társalapítója ötmillió dollárért foglalt jegyet űrnyaralásra Ötmillió dollárért foglalt magának az első teljesen privát űrutazásra jegyet Sergey Brin, a Google internetes cég társalapítója. A Space Adventures, a szupergazdagok űrbeli utaztatásával foglalkozó virginiai vállalkozás közölte: megállapodtak az orosz űrkutatási ügynökséggel, hogy az első teljesen privát Szojuz-űrrepülésre 2011-ben kerül sor.
2008. június 11. 21:15 Óriási iramban pusztítjuk Afrikát Gleccserek, tavak és erdők tűntek el az afrikai kontinensről kevesebb mint négy évtized alatt - erről tanúskodnak azok a műholdfelvételek, amelyeket az ENSZ környezetvédői hoztak nyilvánosságra, bizonyítva az emberi pusztítás mértékét.
2008. június 11. 21:00 Korán kell lefülelni a mellrákot Azok a nők, akiknél a kezdeti stádiumban diagnosztizálják és kezelik a mellrákot, annyi ideig élhetnek, mint az egészséges társaik - derül ki egy brit vizsgálatból.
2008. június 11. 20:45 A nagy adósság az egészségnek sem tesz jót Az egyre növekvő adósság komoly egészségügyi problémákat okoz az amerikaiaknál - derül ki egy vizsgálatból.
2008. június 11. 20:43 Döbbenetes malőr: vonaton felejtett szupertitkos iratok Egy feledékeny brit tisztviselő "Top secret" megjelölésű, vagyis szupertitkos kormányiratokat hagyott a vonaton. A borítékba csomagolt jelentés az al-Kaida terrorszervezetről, valamint az iraki biztonsági erők felkészültségéről készített brit hírszerzési értékeléseket tartalmazta.
2008. június 11. 20:30 Az interneten tudta meg, hogy elesett a szerelme Vasárnap három brit katona halt meg egy afganisztáni öngyilkos merényletben. Egyikük barátnője a Facebook amerikai internetes közösségi oldalról értesült kedvese halálhíréről.
2008. június 11. 20:27 Melyik adót kell csökkenteni a tőkevonzáshoz? Magyarország két hellyel visszacsúszott és így Európa hetedik legvonzóbb befektetői célpontja - derül ki az Ernst and Young felméréséből. A gazdasági tárca szakértője ezt nem tartja túl aggasztó jelne, bár azzal egyetért a több gazdasági elemzővel, hogy az ország tőkevonzó képességén bőven van mit javítani.
2008. június 11. 20:15 Percenként gondolnak a vásárlásra a nők - a férfiak pedig a szexre A fiatal nők háromnegyede csaknem olyan gyakran gondol a vásárlásra, mint a fiatal férfiak a szexre - derül ki egy felmérésből. A 19 és 45 év közötti lányoknak és asszonyoknak átlagosan 60 másodpercenként jut eszükbe, hogy venni kellene valamit.
2008. június 11. 20:06 Elszabadult ló és gyerekeket szállító busz ütközött Budapesten - képekkel! Gyerekeket szállító busz és egy elszabadult ló ütközött Budapesten, a Cinkotai út és a Naplás utca kereszteződésében. A balesetnek 11 sérültje van, egyikük állapota súlyos. Az InfoRádió értesülései szerint a lovat száron vezették az úton, amikor az állat egy villámlás miatt megriadt. Miután elszabadult, nekirohant az autóbusznak.
2008. június 11. 20:00 Háromszázezer dollár folyt le a csatornán Önkényes szesztilalmat vezetett be a híres kairói Grand Hyatt luxusszálloda szaúd-arábiai tulajdonosa, az egyiptomi hatóságok azonban nem akarják, hogy bármi eltántorítsa az országból a külföldi turistákat; ha a sejk ragaszkodik az absztinenciához, a hotel elveszítheti a csillagjait.
2008. június 11. 19:50 Ronaldo kifogott a masszív cseheken Portugália 3-1-re győzött Csehország ellen Genfben a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Deco az elmúlt egy év egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, Cristano Ronaldo újabb lépést tett az Aranylabda megszerzése felé, a portugál csapat a törökök esti sikere után elsőként jutott be a negyeddöntőbe.
2008. június 11. 19:29 Hogyan kell leleplezni a pornófüggő partnert? Megváltozott a kapcsolata a párjával, de nem ismeri ennek okát? Társa egészen másként viselkedik, mint korábban? Elképzelhető, hogy házastársa pornófüggővé vált.
2008. június 11. 19:09 A kormány folytatja a gazdaság kifehérítését célzó programot A kormányfő szerint az adók és járulékok rendszerének reformjával, valamint a szociális támogatások átalakításával lehet ösztönözni a gazdasági növekedést. A Fidesz szerint a szocialista kormány saját túlélési stratégiáját próbálja kidolgozni, miközben az ország válsága egyre mélyül.
2008. június 11. 18:47 A kínai gazdaság jelentős visszaesése várható Nem ért véget az amerikai pénzügyi válság, sőt most már Ázsiában is lassulás várható - mondta a Cashline elemzője, aki szerint a kínai és az indiai gazdaság visszaesése, valamint az olaj árának csökkenése várható.
2008. június 11. 18:46 Követ dobtak egy kamionra az M7-es autópályán Követ dobtak egy kamionra suhancok az M7-esen, a sztráda somogyi szakaszán. A fiatalok egy mezőgazdasági hídról dobták a követ a kamionra, amelynek megsérült az első szélvédője és a motorházteteje is. A sofőrnek nem esett baja.
2008. június 11. 18:30 Ferencvárosban a zenéé lesz a főszerep A szegedi kortárs balett Carmina Burana-előadása, a Benkó Dixieland Band különleges koncertje és egy musical kelet-európai ősbemutatója is szerepel a pénteken kezdődő Ferencvárosi Fesztivál programján.
2008. június 11. 17:53 "Nem gondolkodunk abban, hogy ellehetetlenítsük a Sziget Fesztivált" A III. kerületi polgármester azt kéri a fővárostól, hogy a Sziget Fesztivál befejeztével, vagyis az eredeti tervekhez képest 3 héttel később zárják le a rakpartot. Bús Balázs az InfoRádiónak elmondta: a rendezvény és a forgalomkorlátozás együtt az óbudai lakosok biztonságát veszélyezteti, de nem céljuk a fesztivál ellehetetlenítése.
2008. június 11. 17:50 Villámcsapás ért hat gyermeket - egyikük életveszélyben Hat gyermekbe csapott a villám egy dél-franciaországi labdarúgópályán. Egyiküket a helyszínen újraélesztették, s jelenleg életveszélyes állapotban egy marseille-i kórházban ápolják.
2008. június 11. 17:30 Aczél: A spanyolok tanultak korábbi hibáikból A spanyol válogatott szinte tökéletes futballt mutatott be, amikor 4-1-re kiütötte az orosz együttest - mondta az InfoRádiónak a magyar válogatott másodedzője. Aczél Zoltán beszélt arról is, hogy a gyengén kezdő francia és olasz válogatott is képes lehet a javításra a folytatásban.
2008. június 11. 17:21 Kukkantson be a gólyák családi életébe! - webkamerák a fészkeknél Világszerte ismertté váltak a magyar gólyák, legalábbis az a kilenc pár, amelyet webkamera figyel. Az egyik nemzetközi, webkamerákat összegző portál júniusban a legjobb tíz felvétel közé sorolta a Magyar Madártani Egyesület által készített élő képeket, amelyeket naponta több ezren néznek meg.
2008. június 11. 16:58 Narancssárga riasztás az ország jelentős részén - komoly jégesők veszélye Narancssárga riasztást adott ki szerda délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország jelentős részére, többfelé kell számítani jégesőre, felhőszakadásra. Olyan viharcellák alakultak ki, melyből 2-3 centiméter nagyságot meghaladó jég eshet és akár 50 milliméter csapadék is hullhat rövid idő alatt.
2008. június 11. 16:45 Ronaldo találkozott a Real képviselőjével - itt a bizonyíték Noha korábban mindkét fél tagadta a kapcsolatfelvétel tényét, egy fénykép bizonyítja, hogy Cristiano Ronaldo, a Manchester United klasszisa találkozott a Real Madrid képviselőjével.
2008. június 11. 16:39 Véletlenül elsült a kommandós fegyvere - megsérült a gyanúsított Az Inforádió értesülése szerint elfogták az esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtásával gyanúsított személyeket. Az egyik feltételezett elkövető az elfogás közben megsérült, mivel az egyik kommandós véletlenül meghúzta a csőre töltött hangtompítós fegyverét.
2008. június 11. 16:24 Nem indul eljárás a Microsoft-vezért Budapesten tojással dobáló férfi ügyében Elutasította a Budapesti Corvinus Egyetem feljelentését a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Microsoft-vezért tojással dobáló férfi ügyében. A fiatalember Steven Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját május 10-én Budapesten, a Corvinus Egyetemen dobálta meg, amikor a szoftveróriás vezetője a Te változtatod meg a világot című előadását tartotta.Beszéde alatt a nézőtéren felállt egy fiatalember és angolul kritizálta a Microsoft és a magyar kormány közötti megállapodást. Ezt követően tojásokat vett elő és megcélozta a Microsoft-vezért.
2008. június 11. 16:17 Sérülése miatt nem játszhat már az Eb-n a svédek középpályása Combsérülést szenvedett Christian Wilhelmsson, a svéd válogatott középpályása, aki már nem is léphet többet pályára az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
2008. június 11. 16:04 Hugh Grant újra két nőnek udvarol Brit színészt alakít következő filmjében Hugh Grant, ami bizonyára nem esik majd nehezére, hiszen csak magát kell adnia. Hogy még könnyebb legyen a szépfiú számára a szerepformálás, két hölgynek, egy kínai rendezőnek és a szintén csinos tolmácsnak is csapja a szelet.
2008. június 11. 15:05 A háromgólos csatár az első forduló legjobbja David Villa, a spanyol válogatott csatára áll az élen az InfoRádió, a Sky Sports és az inforadio.hu látogatói által leadott osztályzatok összesített rangsorában az első csoportkört követően a labdarúgó Európa-bajnokság játékosai között.
2008. június 11. 15:04 Felhőszakadások várhatóak a fővárosban is A Sopront megrázó vihar Budapest felé tart. Két centimétert meghaladó nagyságú jég is kísérte azt a hatalmas felhőszakadást Sopronban és környékén, melynek során egyhavi csapadékmennyiség, 62 milliméter hullott. Narancssárga riasztást adtak ki a Nyugat-Dunántúlra, délután viharos szél és jég is várható.
2008. június 11. 14:59 Özönvíz Sopronban, a strandidőnek vége Igazi felhőszakadás volt Sopronban; a város környékén 62 milliméter csapadék hullott az elmúlt egy órában. A fővárosban is számítani lehet nagyobb mennyiségű esőre, a hidegfront még szerdán eléri Budapestet.
2008. június 11. 14:57 Gyalogost gázoltak el a Móricz Zsigmond körtéren Súlyos baleset történt Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren. Egy gyalogost gázoltak el a Bartók Béla úton, a Kosztolányi dezső tér felé vezető oldalon. A sérült súlyos állapotban került kórházba.
2008. június 11. 14:46 Halálos baleset történt egy építkezésen - rendőrségi vizsgálat Halálos munkabaleset történt szerdán Dunaújvárosban egy építkezésen. Egy 48 éves dunaújvárosi férfi a helyszínen meghalt. Az ügyben közigazgatási eljárás keretében szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot a rendőrség.
18:48 Hat halott Krakkóban: a rendőrökkel is tűzharcba keveredett a támadó, egy villamost is eltalált
18:15 Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek