2013. május 30. 15:45 Gálaesttel búcsúzik Alföldi Nemzetije A Nemzeti Színház elmúlt öt évének záróeseményét június 30-án, vasárnap 18 óra és éjfél között rendezik meg a Csoport A Kultúráért (CSAK) és a színház szervezésében.
2013. május 30. 15:24 Jelentősen gyengült a forint Jelentősen gyengült a forint csütörtökön délután a főbb devizákkal szemben, az euró árfolyama 294 forint fölé emelkedett.
2013. május 30. 15:23 Orbán Viktor: Brüsszel nem szereti a rezsicsökkentést, de mi folytatjuk A miniszterelnök szerint a gazdaság egy erősebb ország képét mutatja majd az év második felében, mint most. Orbán Viktor szerint ha ez így lesz, akkor az áram és gáz árát tovább lehet csökkenteni szeptember-október környékén. Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy a kormány a gyermekvállalást segítő demográfiai program elindítására készül
2013. május 30. 15:07 Tarlós újratárgyalást kezdeményez a Tormay Cécile utcáról A Tormay Cécile írónőről, műfordítóról történő közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezi Tarlós István főpolgármester - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
2013. május 30. 14:39 Hopp-Parádé világsztárokkal A fedettpályás világbajnok Godfrey Khotso Mokoena lesz a pénteken kilencedik alkalommal sorra kerülő Hopp-Parádé legnagyobb sztárja.
2013. május 30. 14:01 Hungarikum lett a karcagi birkapörkölt A Hungarikumok Gyűjteményének részévé vált a karcagi birkapörkölt, amelyet a mai napig egyedülálló, még a nomád korban kialakult módon főznek - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a Hungarikum Bizottság döntését, a testület kihelyezett karcagi ülése utáni sajtótájékoztatón.
2013. május 30. 13:22 Házi őrizetbe került V. László A Központi Nyomozó Főügyészség indítványára megszüntette csütörtökön a bíróság V. László előzetes letartóztatását és házi őrizetét rendelte el - közölte a Fővárosi Törvényszék.
2013. május 30. 13:18 Figyelmeztetés a nagy eső és heves zivatarok miatt A jelentős mennyiségű csapadék mellett több megyére már a várható heves zivatarok miatt is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtökön kora délután.
2013. május 30. 13:00 Orbán Viktor: Elképzelhető a 9 százalékos személyi jövedelemadó Hosszú távon elképzelhető a 9 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése, de jelenleg nem elég erős Magyarország ehhez - mondta Orbán Viktor kormányfő az InfoRádió Aréna című műsorának felvételén.
2013. május 30. 12:45 Kötelezettségszegés a kísérleti állatok miatt Úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországra az Európai Bizottság, mert Brüsszel úgy látja, Magyarország nem ültette át megfelelően a tudományos kísérleteknél használt állatok védelméről rendelkező uniós irányelvet - tudatta csütörtökön az Európai Bizottság.
2013. május 30. 12:38 Zsugorodott a hitelállomány Továbbra sem járul hozzá a hazai bankrendszer a gazdaság bővüléséhez - erre következtet az idei első negyedév adataiból a Magyar Nemzeti Bank "Hitelezési folyamatok" című új kiadványa.
2013. május 30. 12:10 Erősödik a pesszimizmus Európában Erősödik a pesszimizmus az európai kontinensen - legalábbis erre utalnak egy közelmúltbeli felmérés adatai. A válaszadók közül sokan bizonytalannak látják az Európai Unió jövőjét, a legbizakodóbb tagállam Lengyelország.
2013. május 30. 11:53 Növekedési hitelek: az MNB szerződött a bankokkal Az MNB szerdán aláírta a végleges szerződést a kereskedelmi bankokkal a kis- és középvállalkozások (kkv) hitelezését szolgáló, 750 milliárd forintra növelt hitelkeretről, így már nincs akadálya a hitelezésnek - jelentette be Balog Ádám, a jegybank alelnöke csütörtökön az MNB növekedési hitelprogramjáról rendezett országos szakmai konzultáció debreceni állomásán.
2013. május 30. 11:44 Nagy értékű pénzmosást akadályozott meg a NAV A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy 9 millió euró értékű pénzmosást akadályoztak meg - jelentette be Sors László, a hatóság bűnügyi elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2013. május 30. 11:01 Elismerte felelősségét a vörös khmerek főideológusa Elismerte felelősségét Kambodzsában a bíróság előtt az indokínai országban a 70-es években kétmillió ember halálát okozó vörös khmer rezsim főideológusa.
2013. május 30. 10:57 Kiengedték a kórházból a sztárénekest Kiengedték a kórházból a két hete autóbalesetet szenvedett George Michaelt - számolt be róla a brit sztár honlapja.
2013. május 30. 10:30 Orbán Viktor: Kihúztuk az országot a gödörből A miniszterelnök szerint kormánya az elmúlt három évben kihúzta az országot abból a gödörből, amelybe a szocialisták lökték.
2013. május 30. 10:02 Egymillió villanyautó a cél Németországban a villanyárammal hajtott személygépkocsik száma jelenleg alig haladja meg a hétezret. A berlini kancellári hivatalban tartott elektromosautó-csúcsértekezleten úgy döntöttek, hogy 2020-ig legalább egymillióra kell emelni ezeknek a környezetbarát gépkocsiknak a számát. Azonban a kormány egyelőre elzárkózott az állami kedvezmények elöl, amelyek serkenthetnék a villanyárammal közlekedő autók kifejlesztését, illetve jutányos piaci kínálatát.
2013. május 30. 09:40 Drágulhat a közétkeztetés A közétkeztetés drágulásának lehetőségéről ír a Magyar Hírlap, egy minisztériumi egyeztetés után.
2013. május 30. 09:06 Soltész: Versenyképes hiteltermékeket kínálnak a bankok Az FHB Bank vezérigazgatója szerint a hitelpiac bizakodva fogadja a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését és a Magyar Nemzeti Bank vállalkozás-ösztönző programját is. Soltész Gergő az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy a kkv-szektor hitelezésével kapcsolatban nem a kínálati, hanem a keresleti oldalon vannak megoldandó problémák.
2013. május 30. 08:40 Pert nyert az E.ON és a Főgáz Az E.ON és a Főgáz is győzött másodfokon az energiahivatallal szemben az energiadíj-határozatok miatt indított eljárásban - írja a Népszabadság. A lap ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet: mindez nem befolyásolja a tarifákat.
2013. május 30. 08:33 Vádemelés a londoni katonagyilkosság elkövetője ellen Vádat emeltek a múlt heti londoni katonagyilkosság egyik elkövetője ellen.
2013. május 30. 08:07 Új munkahelyvédő lépéseket tervez a kormány Rövidesen újabb munkahelyvédelmi lépésekről dönthet a kormány, elsősorban a kisgyermekes anyák elhelyezkedésének segítésére -írja a Magyar Nemzet.
2013. május 30. 08:05 Százezrek lakhatása bizonytalan Több százezer családnak bizonytalan a lakhatása Magyarországon - olvasható a Habitat for Humanity és a Városkutatás jelentésében. A felmérés szerint a helyzet tovább romlott 2011-hez képest - közölte Szekér András, a Habitat for Humanity civil szevezet igazgatója.
2013. május 30. 07:51 Öt autó csúszott egymásba az Erzsébet hídnál Öt autó csúszott egymásba Budapesten csütörtök reggel az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Budaörs felé vezető irányban.
2013. május 30. 07:48 Lefokozták Laborc Sándort Jogerősen is megfosztották dandártábornoki rendfokozatától a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját. A Magyar Nemzet információi szerint Laborc Sándor a Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében nyugállományú honvéd lett.
2013. május 30. 07:45 Fegyvertelen volt a lelőtt csecsen Amerikai lapértesülés szerint fegyvertelen volt az a csecsen férfi, akit atlantai otthonában, május 22-én kihallgatás közben lőtt le egy FBI-ügynök. A Washington Post rendőrségi forrásokra hivatkozva írt erről.
2013. május 30. 07:15 Brüsszel továbbra is figyeli a költségvetést Az InfoRádió által megkérdezett gazdasági elemző szerint a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése inkább politikai siker. Csiki Gergely, a Portfolio.hu elemzője kiemelte, továbbra is szigorú költségvetési gazdaságpolitikát kell folyatni.
2013. május 30. 07:02 Az Európa Tanács is Magyarországról tárgyal - lapszemle A Magyar Nemzet szerint a Magyarország elleni monitoringeljárás megindításáról tárgyalnak, míg a Népszabadság az MSZP-elnökkel készített interjút.
2013. május 30. 06:27 Ricint tartalmazó levelet küldtek a New York-i polgármesternek Az első laboratóriumi vizsgálatok szerint ricint tartalmazó levelet kapott Michael Bloomberg, New York polgármestere és Mark Glaze, a Polgármesterek az Illegális Fegyverek Ellen elnevezésű csoport igazgatója - közölte szerdán a New York-i rendőrség.
2013. május 30. 06:19 Változnak a lakhatási támogatás szabályai Jövő csütörtöktől kéthavi lakhatási támogatás egy alkalommal megelőlegezhető - egyebek mellett ezt a módosítást tartalmazza az a kormányrendelet, amely a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
2013. május 30. 06:03 Magyarország helyzete ezért különleges Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Magyarországgal szemben 2004 júliusa folyó deficiteljárás megszüntetését javasolta szerdán a pénzügyminiszteri tanácsnak az Európai Bizottság. Magyarország esete azért volt három év óta különleges, mert statisztikailag teljesítette az elvárásokat.
2013. május 30. 05:40 A francia elnök visszaszólt Brüsszelnek Francois Hollande szerint Brüsszel "nem diktálhat" Franciaországnak.
2013. május 29. 23:13 Lebeg a reklámadó A szerdai kormányülésen az a döntés született, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyeztessen a reklámszövetséggel a reklámadó bevezetéséről - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 Az Este című műsorában. Hozzátette ugyanakkor: nem tudni, lesz-e reklámadó.
2013. május 29. 21:53 Gyertyagyújtással emlékeztek Erőss Zsoltékra Budapesten - fotó Gyertyákat gyújtottak szerda este a Kancsendzönga megmászása után eltűnt két magyar hegymászó, Kiss Péter és Erőss Zsolt tiszteletére Budapesten, a Szemlő-hegyi hegymászó emlékhelyen.
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”
„Nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – vélemény a köztársasági elnöknek jelölt Baka Andrásról
13:41 Túlárazás-e a havi 86 millió forint? Orbán Viktor közösségi médiás oldalai miatt tettek feljelentést