Infostart.hu
eur:
375.95
usd:
319.28
bux:
126120.16
2026. február 25. szerda Géza
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án. A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást.
Nyitókép: Illyés Tibor

Gyurcsány az önkormányzati választás előrehozását javasolja

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ha a baloldali pártok alakíthatnak kormányt, akkor hozzák előre idén őszre az önkormányzati választást.

Gyurcsány Ferenc azzal indokolta elképzelésüket, hogy nem egyszerűen kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, ehhez pedig Orbán Viktor rendszerének valamennyi pillérét le kell bontani. A pártelnök szerint a települési önkormányzatok egy jelentős része ugyanis nem a választók és a lakosság érdekeit képviseli, hanem a Fidesz "politikai akaratának egyszerű végrehajtója".

Az új kormánynak ezért fel kell szólítania az önkormányzatokat, hogy "nyissanak utat" egy előrehozott választásnak - nyomatékosított. Ha ezt nem teszik meg, akkor arra kell kérni a választókat, hogy közvetlen nyomásgyakorlással kényszerítsék ki az előrehozott választást - tette hozzá.

Egy ehhez kapcsolódó kérdésre azt felelte, hogy

egy választás soha nem káoszt, hanem megoldást hoz.

Azt is elmondta, hogy javaslatukról nem egyeztetettek más pártokkal.

A sajtótájékoztatón a további lépéseiket sorolva arról beszélt, hogy meg kell szüntetni azt az "oligarchikus világot", amelyik nagyjából kétezer milliárd forinttal gazdagodott az utóbbi időszakban.

Helyre kell állítani a sajtó függetlenségét - jelentette ki, hozzátéve, nem csak a közmédiára gondol, de vannak olyan szakmai, közéleti, erkölcsi követelmények, amelyeknek a magánkézben lévő médiumoknak is meg kell felelniük. Arra a kérdésre, hogy milyen követelményekre gondolt, azt felelte, nem szabad hírt hamisítani, tényeket kell írni.

Helyre kell állítani az ügyészség pártfüggetlenségét, nem kell megbékélni azzal, hogy a szervezet időnként a Fidesz bűneit takargatja, a kormánypárt ellenfeleit pedig üldözi - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt pártszóvivőt reagáltatták azokra a cikkekre, amelyek azt állítják, hogy, hogy Tracie Ahern, a Soros Fund Managament volt pénzügyi vezetője szerint a "Soros-hálózat" legalább kétezer embere dolgozik a magyar miniszterelnök és Magyarország ellen.

A politikus azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök sok éven keresztül Soros-ösztöndíjasként, a "Soros-hálózat részeként" dolgozott Magyarországon. A kormányfő és a Fidesz teljes vezérkara Soros Györgynek köszönheti a politikai pályafutását, az angoltudását és a külföldi egyetemi tanulmányait, "Soros György szervezetét Fidesznek hívják" - jelentette ki. Hozzátette, véleménye szerint Orbán Viktor és a Fidesz dolgozik Magyarország ellen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Folytatódik a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia – fókuszban az agrárgazdaság versenyképessége

Folytatódik a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia – fókuszban az agrárgazdaság versenyképessége

A Planet Expo és Konferencia második szekciójában Bartus Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszékének oktatója arról beszélt, hogy a gazdaságpolitikai vitákban gyakran pontatlanul használjuk a növekedés, versenyképesség és fenntarthatóság fogalmait, és félrevihet, ha az EU–USA különbségeket leegyszerűsítve, például kizárólag az energiaárakkal magyarázzuk. Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, valamint a Magyar Bankszövetség agrár munkabizottságának elnöke a népességnövekedés és a klímakockázatok felől közelítve beszélt az ágazat előtt álló kihívásokról és a beruházási kényszerről. A témát az ezt követő agrárfinanszírozási kerekasztal vitte tovább, Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője moderálásával. A beszélgetésben részt vett Hollósi Dávid, Demeter Zoltán, a K&H Csoport agrárüzletág vezetője, Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrárkompetencia Központjának vezető agrárszakértője, valamint Leskó Tamás, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány üzleti ügyvezető igazgatóhelyettese is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×