Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
323.29
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter (j) fogadja cseh hivatali partnerét, Petr Macinkát Kijevben 2026. január 9-én.
Nyitókép: Szerhij Dolzsenko, MTI/MTVA

Hogy is van a cseh kormánygéppel?

Vita alakult ki Csehországban egy kormányzati repülőgép használata miatt. Petr Macinka külügyminiszter azt állítja: az a repülő, amelyet a Közel-Keleten rekedt csehek hazaszállítására lehetne használni, Petr Pavel köztársasági elnök balti államokba tervezett látogatását szolgálta. Az elnöki hivatal azonban visszautasítja ezt az állítást.

Petr Macinka, a cseh diplomácia vezetője hétfőn egy Facebook-bejegyzésben azt írta: az utolsó, több tucat cseh állampolgárból álló csoportnak még várnia kellett, mert az egyetlen repülőgép, amely rendelkezik a szükséges engedélyekkel, Petr Pavel köztársasági elnököt szállítja Litvániába és Lettországba.

Az Elnöki Hivatal kommunikációs igazgatója, Vít Kolář szerint a kijelentés félrevezető. Mint mondta: az államfő egy mindössze 38 férőhelyes kormányzati gépet használ az állami látogatáshoz, amely mérete miatt nem alkalmas nagyobb evakuálási műveletekre. Hozzátette: a repülőgép használatáról előzetesen egyeztettek Andrej Babiš miniszterelnökkel, és rögtön rendelkezésre áll, amint visszatér Csehországba.

Sajtóinformációk szerint éppen a repülőgép hétfői visszaérkezése miatt tolódott el a közel-keleti mentőjárat indulása a nappali órákról estére. A külügyminiszter azt is közölte: egy másik kormányzati gép nem kapott engedélyt az egyiptomi légtér használatára, ezért kellett megvárni annak az Airbusnak a visszatérését, amelyet az elnök használ, és amely már korábban is repült ilyen útvonalon, így rendelkezik a szükséges engedélyekkel.

A kimenekítésre váró cseh állampolgárokat Jeruzsálemből szárazföldi úton szállították Egyiptomba, ahonnan repülővel térnének haza. Macinka szerint a kisebb kormányzati Airbus kapacitása valóban nem ideális, de korábban már többször is használták hasonló mentőakciókhoz. Egy másik katonai repülőgép szintén alkalmas lenne erre, viszont nem rendelkezik egyiptomi légtérengedéllyel, amelynek beszerzése időigényes lehet.

Közben a cseh hatóságok folyamatosan szervezik a hazaszállításokat a Közel-Keletről. A külügyminisztérium adatai szerint eddig tíz kimenekítő járat indult, amelyekkel több mint 1500 cseh állampolgár tért vissza az országba. A legutóbbi gép hétfőn érkezett Rijádból 180 utassal, korábban pedig Dubajból is landolt egy járat 189 emberrel.

A mentőakciókban jelentős szerepet vállalt a Smartwings légitársaság is. A vállalat szóvivője szerint menetrend szerinti és különjáratokkal, valamint utazási irodák megbízásából eddig mintegy négyezer utast szállítottak Prágába. Petr Macinka külügyminiszter szerint a konfliktuszónában már csak kisebb, elszórt csoportok maradtak, és bízik abban, hogy hamarosan nem lesz szükség további kormányzati mentőjáratok szervezésére. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem minden külföldön tartózkodó cseh állampolgár szeretne hazatérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×