Infostart.hu
eur:
378.14
usd:
323.98
bux:
127433.81
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Pexels.com

Pánik Szlovákiában: az agyevőamőba-tragédia miatt csődveszély fenyeget

Egy 11 éves kisfiú június közepén bekövetkezett, agyevő amőba okozta halála megrázta egész Szlovákiát, és pánikot keltett az ország strandfürdőiben is. A párkányi eset után zuhanni kezdett a látogatók száma, a fürdőüzemeltetőknek pedig súlyos válsághelyzettel kell szembenézniük.

A párkányi Vadas termálfürdő már három hete zárva tart, miközben még mindig nem derült ki, valóban ott fertőződött-e meg az agyevő amőbával az a kisfiú, aki június 17-én hunyt el. A fürdő jelenleg csak két medencét üzemeltet az ott elszállásolt vendégek számára. A Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint ezek vizében nem mutattak ki semmilyen kórokozót, így egyelőre ezeket a medencéket lehet használni.

A teljes nyitásról azonban csak akkor születhet döntés, ha az újabb vízminták eredményei is negatívak lesznek, de ezekre még napokat kell várni. Egyelőre tehát semmi sem bizonyítja, hogy a gyilkos kórokozó a párkányi strandon került a kisfiú szervezetébe.

Somogyi Gábor, a Szlovákiai Élményfürdők, Strandfürdők és Uszodák Szövetségének elnöke szerint ez a történet jobban megrémítette az embereket, mint a Covid.

A szlovákiai fürdők némelyikében az eset óta 30-50 százalékkal visszaesett a látogatók száma.

Somogyi Gábor úgy véli, ezzel gyakorlatilag csődközelbe kerülhet az ágazat. A hatóságok országszerte vízminőség-vizsgálatokat végeznek, de a szakmai szövetség elnöke hangsúlyozta: ez nem újdonság. A mintavételek kétheti rendszerességgel zajlanak, és meglepetésszerű ellenőrzéseket is tartanak. A Dunaszerdahelyi Thermalparkban például már három ilyen volt az idén.

Jelenleg nincs érvényben kötelező vizsgálat az úgynevezett Naegleria fowleri, vagyis az agyevő amőba kimutatására, hiszen ez a kórokozó évtizedekig nem bukkant fel Szlovákiában, és egy ilyen ellenőrzés éves szinten akár tízezer euróba is kerülhet egy fürdőnek. A bizonytalanság azonban súlyos károkat okoz. Az Új Szó napilapnak nyilatkozó Somogyi Gábor szerint a hosszúra nyúló vizsgálatok és a hivatalos kommunikáció hiánya egész városok idegenforgalmát sodorhatja veszélybe.

A Közegészségügyi Hivatal adatai szerint több természetes fürdőhelyen is romlott a vízminőség.

Kassán, a Jazero strandfürdőnél, illetve a Vinné-tónál túl magas cianobaktérium-szinteket mértek, a Gazárka víztározóban pedig már nem is ajánlott a fürdés. Az ómijavai víztározónál bőrirritációt okozó kórokozók jelenlétére utaló tüneteket figyeltek meg. A mesterséges fürdők azonban jellemzően jól vizsgáztak: 388 medencéből mindössze egy esetben találtak eltérést, és azt azóta kijavították.

A június közepén történt tragédia után a legtöbb fürdő saját hatáskörben próbál még nagyobb figyelmet fordítani a higiéniára. A víz klór- és pH-értékét napi szinten mérik, a medencék állapotát folyamatosan ellenőrzik, és ha bármilyen gyanú felmerül, azonnal reagálnak. A szakember ugyanakkor megjegyezte: a túlreagálás, a bizonytalan alapokon nyugvó, elhúzódó vizsgálatok és a pánikkeltés nemcsak gazdasági kárt okoznak, hanem aláássák a fürdőkbe vetett bizalmat is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal
percről percre

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a vasárnapi országgyűlési választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába, hogy beszámoljon a hétközi kormányülés friss döntéseiről. Cikkünk percről percre frissül!

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt mondta az InfoRádióban Csizmazia Gábor Amerika-szakértő.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×