Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.97
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash

Durván megsínylené a szlovák autóipar is Donald Trump vámjait

Az amerikai kormányzat döntése értelmében szerdán lépnek hatályba az első vámintézkedések az európai árukra vonatkozóan. Ezt nem akadályozta meg az sem, hogy Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa felajánlotta, importáljanak több amerikai cseppfolyósított földgázt Európába.

Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős szlovák uniós biztosa februárban Washingtonba utazott, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a „felesleges gazdasági károk” és a „megtorló lépések” elkerülése érdekében. Tájékoztatása szerint a felek több olyan területet is azonosítottak, ahol kölcsönös előnyöket érhetnének el. „Egy kézzel azonban nem lehet tapsolni” – jegyezte meg az uniós biztos arra utalva, hogy az amerikai kormányzat nem mutat hajlandóságot a megegyezésre.

Maros Sefcovic hangsúlyozta: az Európai Unió nyitott a konstruktív párbeszédre, hiszen a kereskedelmi konfliktusok és az egymásra kivetett vámok egyik fél számára sem előnyösek. A szlovák uniós biztos kiemelte, hogy az évi 1,6 billió eurós kereskedelmi forgalmat lebonyolító partnereknek „különös óvatossággal” kell eljárniuk.

Szerdán lép hatályba a 25 százalékos vám az Egyesült Államokból származó acél és alumínium behozatalára. Elemzők és iparági szervezetek szerint ezek a vámok

jelentősen korlátozzák az európai exportőrök hozzáférését az amerikai piachoz, miközben hatalmas mennyiségű kínai árut irányíthatnak át az Európai Unióba.

Maros Sefcovic korábban jelezte, hogy Brüsszel kész tárgyalni bármiről – beleértve az amerikai energia, fegyverek és mezőgazdasági termékek vásárlásának növelését is –, hogy elkerülje Donald Trump fenyegető vámintézkedéseit.

Az amerikai vámok rendkívül negatív hatással lennének a szlovák gazdaságra, amely nagymértékben az exportra épül, és legfontosabb kivitelre szánt termékei a gépjárművek. Szlovákia évek óta világelső az egy főre jutó legyártott személyautók számában. A Hospodárske Noviny című gazdasági napilap szerint éppen ezért nem kérdés, hogy

Szlovákia lesz az egyik leginkább érintett uniós tagállam Donald Trump Európára kivetett vámintézkedései miatt.

A lap elemzése szerint az amerikai vámok jelentős anyagi terhet róhatnak az országra.

Három lehetséges forgatókönyv alapján végeztek számításokat. Az enyhébb változat szerint az autók jelenlegi 2,5 százalékos vámját 10 százalékra emelnék. Az egy fokkal rosszabb forgatókönyv értelmében a vámok 20 százalékra növekednének, míg a legkedvezőtlenebb esetben akár 30 százalékra is emelkedhetnek a Trump-kormányzat döntése nyomán. Ez utóbbi esetében

a Szlovákiából az Egyesült Államokba irányuló autóexport akár 1,3 milliárd euróval is visszaeshet.

Ennek következtében közel 11 ezer munkahely szűnhet meg, miközben a becslések szerint a GDP növekedése akár 0,8 százalékponttal is mérséklődhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×