Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
fejes káposzta
Nyitókép: Pixabay

Idén olcsóbb a káposztaleves és drágább az édesség a szlovákok ünnepi asztalán

A Szlovák Statisztikai Hivatal aktuális adatai szerint az idei karácsonyi menü nagyjából 5-6 százalékkal kerül majd többe északi szomszédunknál, mint tavaly. A hivatal arra is rámutatott, hogy éves és havi összehasonlításban is lassult novemberben az infláció üteme Szlovákiában, ahol az emberek 43 százaléka tervez legfeljebb 200 eurót költeni idén a karácsonyi ajándékokra.

Bár a teljes ünnepi ételsor drágább lesz, a szenteste több szlovákiai családban is asztalra kerülő káposztaleves hozzávalói idén 57 euróból beszerezhetőek, míg tavaly csaknem 60 euróba kerültek. A savanyú káposzta és a fokhagyma ára emelkedett ugyan, a hagyma, a kolbász, a burgonya, a napraforgóolaj, a sertéshús és a fagyasztott hal azonban jóval olcsóbb – árulta el az Új Szó napilapnak Marek Nemky, az XTB piackutató cég elemzője.

A sütéshez szükséges hozzávalók esetében azonban nincs szó hasonlóan kedvező fejleményekről. „A legnagyobb szélsőségeket a kakaó, az olívaolaj, a vaj és a tojás rendszeres vásárlói tapasztalták” – összegezte az elemző, aki egyúttal azt is jelezte, hogy

a karácsonyi süteményekhez elengedhetetlen kakaó, csokoládé és vaj drágulása miatt a kedvenc finomságok előállítási költségei eddig nem látott magasságokba emelkedhetnek.

Szlovákiában az infláció idén novemberben 3,2 százalék volt éves bázison, az év első 11 hónapjában pedig a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly az év egészében 10,5 százalék volt az infláció Szlovákiában. Az élelmiszerek között több terméknél éves összehasonlításban jelentős drágulást mértek, így például az étolajok és zsírok 25 százalékkal, a gyümölcsök 12 százalékkal kerültek többe, mint tavaly novemberben. A tej, sajtok, a tojás, zöldség, cukor és édességek kategóriájában évi 5-7 százalék között alakult az árnövekedés.

Az élelmiszerek kategóriája a második legnagyobb tétel a szlovákiai háztartások kiadásai között, azok mintegy 24 százalékát teszi ki. A banki elemzők szerint az év utolsó hónapjában az infláció ütemének enyhe mértékű gyorsulására lehet számítani Szlovákiában,

a jövő év januárjában pedig a fogyasztói árak emelkedése éves szinten várhatóan eléri majd az 5 százalékot is.

A karácsonyt megelőző felmérések egyikéből kiderült, hogy a szlovákok 43 százaléka tervez legfeljebb 200 eurót költeni idén a karácsonyi ajándékokra. A Wood & Company által végzett közvéleménykutatásból kiderült, hogy a szlovákok által leggyakrabban vásárolt ajándékok közül a sportfelszerelések 8,4 százalékkal, az ékszerek pedig 8 százalékkal drágábbak, mint tavaly. Az emberek idén többet fizetnek majd az órákért, könyvekért, játékokért, ruhákért, hangszerekért, kávéfőzőkért, kerékpárokért és a házi kedvenceknek szánt kellékekért. Ezzel szemben a telefonok és a lábbelik ára nőtt a leglassabban, 0,7 százalékkal, míg a számítógépek 6 százalékkal lettek olcsóbbak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartja. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok aznap harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×