Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.08
bux:
151579.65
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Emberek a kiürített szednajai katonai börtön folyosóján a szíriai fővárostól, Damaszkusztól 30 kilométerre, északra 2024. december 9-én. Egy nappal korábban a felkelők elfoglalták Damaszkuszt, és megbuktatták Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát. A Szednaja (Szajdnaja) városnál levő börtön vezetősége megadta magát a lázadóknak, akik kiszabadították a létesítményben fogva tartott több ezer embert. Az Aszad-rezsimet megdöntő szíriai lázadócsoport, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) körözési listát tett közzé a szökésben levő börtönszemélyzetről.
Nyitókép: MTI/AP/Huszein Malla

Prága már súlyos döntés hozott a szíriai hatalomváltás után

„Csehország felfüggesztette a szíriaiak menedékkérelmeinek jóváhagyását” – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter, aki szerint ezeknek a kérelmeknek a száma alacsony. Szíriában még mindig közel harminc cseh állampolgár tartózkodik. Hárman közülük családjaikkal együtt evakuációt kértek. A cseh diplomaták időközben elhagyták az országot, és a szomszédos Libanonból végzik munkájukat.

„Ahogyan az lenni szokott azokban az esetekben, amikor egy országban jelentősen megváltozik a helyzet, jelenleg felfüggesztettük a szíriaiak Csehországban benyújtott menedékkérelmeinek elbírálását” – magyarázta a döntést a cseh belügyminiszter. Vít Rakusan arra a kérdésre, hogy Csehország segítene-e a szíriai menekültek hazatérésében, úgy válaszolt, hogy valójában nagyon kevesen vannak Csehországban. „Jelenleg inkább figyeljük és értékeljük a helyzetet, és a tényleges fejleményeknek megfelelően fogunk reagálni” – tette hozzá a tárcavezető.

Petr Fiala cseh miniszterelnök hétfőn a szíriai eseményekre reagálva kijelentette, hogy azok Csehországra és egész Európára nézve biztonsági kockázatokkal járnak, amelyekkel számolni kell. Ugyanakkor szerinte ez egy lehetőség is lehet arra, hogy jobb körülményeket alakítsanak ki az országban, mint amilyenek a megbuktatott elnök, Bassár el-Aszad uralma alatt voltak. Hangsúlyozta, hogy senki sem tudja megjósolni, milyen irányba fejlődnek majd az események, milyenek lesznek a különböző lázadó csoportok közötti belső viszonyok, illetve hogyan és milyen területen alakul majd meg a kormány.

„A szíriai helyzet nagyon átláthatatlan és összetett. Az Aszad-rezsim bukása ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a kivándorlók egy része a jövőben visszatérhet Szíriába” – fogalmazott Petr Fiala. A cseh kormányfő hozzátette, nyilvánvaló, hogy az Irán-barát erők meggyengülése, valamint Oroszország álláspontja, amely hosszú ideig támogatta Aszad rezsimjét, meglepően gyors bukáshoz vezetett, amivel a világpolitikának valahogyan szembe kell néznie.

Szíriában még mindig közel harminc cseh állampolgár tartózkodik. Hárman közülük családjaikkal együtt evakuációt kértek. Peter Hladík, a cseh külügyminisztérium közel-keleti főosztályának vezetője szerint a cseh nagykövetségről gyorsan kellett kimenekíteni az embereket. „Megnyitották a börtönöket, és sajnos a szabadulásra érdemes politikai foglyok mellett bűnözőket is szabadon engedtek” – mondta a főosztályvezető. A cseh diplomaták azonban továbbra is dolgoznak, de már a Szíriával szomszédos Libanonból. A cseh külügyminisztérium tájékoztatása szerint más országok és az Egyesült Államok állampolgárai is megkeresik őket. Daniel Drejk, a cseh diplomácia szóvivője elmondta, intézik a segítségnyújtást azon állampolgáraik számára, akik evakuálást kérnek, de a szállítást nem a minisztérium szervezi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×