Az elmúlt években Nagy-Britanniát olyan sorozatos sztrájkok rázták meg az egészségügyben, közlekedésben, oktatásban, hogy arra még a rendszeresen tiltakozó franciák is büszkék lennének. Az egyik leggyakrabban a munkabeszüntetéshez nyúló ágazat a vasúti, közülük is a mozdonyvezetők csoportja a legaktívabb.

A szakszervezeti gyökerekkel bíró brit Munkáspárt még a nyári választási kampányban azt ígérte, hogy gyorsan rendezi az ellentéteket, mert ő a dolgozó emberek oldalán áll. Adott is egy 14 százalékos – immár az inflációnál jóval magasabb – fizetésemelést az Aslef szakszervezet tagjainak. Ők viszont most azt mondják, hogy ez nem elég, és novemberig minden héten sztrájkolni fognak.

Az érdekképviselet szerint „összeomlottak a munka világában a viszonyok, a menedzsment zaklatja a dolgozókat és rendszeresen megszegi a megállapodásokat”.

Mick Whelan, a szakszervezet főtitkára hozzátette: ez a vita nem a fizetésekről szóló vita része.

„Bárcsak ne tartanánk itt! De a cég brutálisan és ismételten megszegi a beosztásokról szóló alkukat, nem tartja magát az érdekegyeztetési mechanizmushoz és totálisan rosszindulatú. Amikor mi alkut kötünk, betartjuk. Ez a cég viszont nem” – mondta.

Így 14 év konzervatív kormányzás és a lakosság egy részének ama vélekedései után, hogy a toryk a privilegizáltak és nem a dolgozók pártja, a vasutasok ismét megkeserítik a britek életét – egy elméletileg dolgozóbarát kormány alatt.

A korábbi tory kabinet feltételekhez akarta kötni a fizetésemeléseket, például belső reformokhoz. A Labour végül elállt a keménykedéstől és feltétel nélkül megadta az emelést.

Ennek nyomán a mozdonyvezetők évi 69 ezer fontos fizetést kapnak egy négynapos, 35 órás munkahétért cserébe. Az összeg közel a duplája a brit átlagfizetésnek.

A sztrájkokról szóló tervüket két nappal a fizetésemelés híre után jelentették be.

Tudósítók megjegyzik, hogy a brit vasúti cégeket évente 12 milliárd fonttal támogatják, amiből 4 milliárd megy az utasokat szállító cégeknek.