Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: unsplash.,com

Csehországban alapjaiban írják át a KRESZ-t

A cseh autópályák egyes szakaszain a maximális sebességhatár a jelenlegi 130-ról 150 km/órára emelkedik. A közúti törvény módosítása – melyet a képviselők a napokban jóváhagytak – bevezeti azt a lehetőséget is, hogy 17 éves kortól felnőtt kísérő felügyelete mellett lehessen autót vezetni.

Csehországban jelenleg – akárcsak Magyarországon – az óránkénti 130 kilométeres sebesség a megengedett maximum az autópályákon, a parlament alsóháza viszont úgy döntött, a következő években

néhány szakaszon 150 km/órára növeli a megengedett maximális sebességet.

Martin Kupka cseh közlekedési miniszter azonban hangsúlyozta, hogy a módosítás nem vonatkozik minden egyes autópályára. Amint a törvény átmegy a jogalkotási folyamaton, csak az új és korszerűsített autópálya-szakaszok lesznek gyorsabbak, vagyis azok, melyeken megfelelő tájékoztatórendszer működik, ami az időjárási és látási viszonyokat figyelembe véve dinamikusan tudja változtatni a maximális megengedett sebességet. Ezt pedig az adott terület forgalmának is lehetővé kell tennie. A többi szakaszon a maximális sebességkorlátozás változatlan marad. A tárcavezető szerint két éven belül kijelölhetik az első olyan szakaszokat, melyeken végrehajtható a sebességkorlát megemelése.

A módosítás célja továbbá, hogy egyszerűsítse és egyértelműbbé tegye a járművezetők büntetőpont-rendszerét. A jelenlegi öt büntetőpontcsoport helyett csak három kategória marad. Egyes bírságok összege pedig emelkedni fog.

Martin Kupka közlekedési miniszter reméli, hogy a változtatások biztonságosabbá teszik az utakat. Az új változásokat hat hónapon belül a lehető legrészletesebben szeretné bemutatni a nyilvánosságnak. A 2024. január 1-jén hatályba lépő törvénymódosítás a közlekedési szabálysértések pontozási rendszerének megváltoztatása mellett megelőző intézkedéseket is bevezet. Ezek egyike az a lehetőség, hogy

már 17 éves kortól lehet jogosítványt szerezni, és tapasztalt sofőr felügyelete mellett vezetni.

A szakminiszter szerint ez egy olyan intézkedés, amelyre a világ más országaiban is van már példa, s amely hozzájárulhat a közúti biztonság növeléséhez. A képviselők arról is döntöttek, hogy a járművezetőknek 2024-től nem kell maguknál tartaniuk a jogosítványukat és a jármű forgalmiját.

Bevezetik továbbá az úgynevezett próbavezetői engedélyt is. Ennek megszerzése után kétéves türelmi időt szab meg a rendőrség. Martin Kupka az intézkedéseket azzal indokolta, hogy a közlekedési balesetek 11 százalékát ebbe a csoportba tartozók okozzák Csehországban.

A cseh képviselőházban ugyanakkor megbukott az a javaslat, amely szerint 18 éves kortól engedélyezték volna a buszvezetést. Mindezt csak akkor, ha az egy menetrend szerinti személyszállító jármű, melynek útvonala nem hosszabb 50 kilométernél. Ezt elsősorban a tömegközlekedésben jelenleg tapasztalható sofőrhiánnyal indokolta a módosítójavaslatot beterjesztő alsóházi képviselő. A cseh közlekedési minisztérium vezetője szerint a közúti közlekedési törvény módosítása növelné a biztonságot a cseh utakon, és arra késztetné a sofőröket, hogy körültekintőbben viselkedjenek egymással.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×