Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
322.64
bux:
148123.34
2026. november 4. szerda Károly
Fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Nem szavazták meg Ódor Lajos kormányát a szlovák parlamentben

Magyar nemzetiségéért támadták Szlovákia miniszterelnökét a pozsonyi parlamentben. Rastislav Schlosár független képviselő a kormányprogramról szóló vita során azt kifogásolta, hogy Ódor Lajos magyar nemzetiségű, és ez szerinte ellentétben áll a többségi demokratikus kormányzással. Csütörtökön aztán a kormány nem kapta meg a bizalmat a szlovák parlamenttől.

A pártok vezetőinek korábbi nyilatkozataiból adódó várakozásoknak megfelelően Ódor Lajos kormánya nem kapta meg a bizalmat a szlovák parlamenttől – írja az Új Szó. A szakértői kabinetnek a parlamentben jelen lévő 136 képviselő közül mindössze 34 szavazott bizalmat, 43-an ellenezték az Ódor-kormány programnyilatkozatát. A szavazás során 54-en tartózkodtak, öten pedig nem adták le voksukat.

Mindez azt jelenti, hogy az Ódor-kabinet korlátozott hatáskörrel rendelkező megbízott kormányként továbbra is irányíthatja az országot – magyarázza a szlovákiai lap.

A parlamentben kedden kezdődött az Ódor Lajos szakértői kormányának programnyilatkozatáról szóló vita, amely során Rastislav Schlosár előbb azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök a Közép-európai Egyetemen oktat, szerinte ugyanis ezáltal a Soros György-féle nyitott társadalom ideológiáját támogatja. Ezt követően egyértelmű utalást tett arra,

nincs rendben, hogy Szlovákiát egy magyar nemzetiségű kormányfő irányítja.

Rastislav Schlosár a következőképpen fogalmazott: „Szlovákia történelmében most először fordul elő, hogy a miniszterelnök nem az államalkotó többséget képviseli, egy nemzetiségi kisebbség tagja. Lehet, hogy úgy gondolják, ezen semmi nem múlik, de én nem tudom elképzelni, hogy Magyarországon a kormányfő az ott élő szlovák kisebbségből kerüljön ki. A magyarok ezt nem engednék, és jól is tennék.”

Ódor Lajos a kijelentés ideje alatt nem tartózkodott az ülésteremben, de néhányan így is védelmükbe vették a kormányfőt. Ondrej Dostál liberális képviselő reagált elsőként. Szerinte, ha gondot jelent, hogy a miniszterelnök magyar nemzetiségű, az nem más, mint fasizmus. „Óriási szégyen, hogy 2023-ban olyan képviselő ülhet a parlamentben, aki képes támadni a miniszterelnököt a nemzetiségével” – tette hozzá Dostál.

Forró Krisztián, a parlamenten kívüli Szövetség elnöke a közösségi oldalán elfogadhatatlannak nevezte Rastislav Schlosár kijelentéseit, szerinte ez is jól mutatja, hogy a magyar közösségnek szüksége van a saját képviseletre a parlamentben. Sólymos László, a májusban újraalakult Híd elnöke azt mondta,

a képviselő kijelentése tökéletes példája a gyűlöletkeltő és populista politikának.

„Azt hittem, hogy az ilyen dolgokat már rég magunk mögött hagytuk, de sajnos azt láthatjuk, hogy a nemzeti kisebbségek elleni támadások gyorsan és könnyen visszatérnek” – jegyezte meg a szintén parlamenten kívüli magyar párt vezetője.

Ódor Lajos miniszterelnök a múlt héten adott egy interjút a pozsonyi Új Szó napilapnak, amely arra is rákérdezett, eddigi karrierje során okozott-e már gondot a kormányfőnek a magyar nemzetisége. Ódor Lajos a kérdésre így válaszolt: „Számomra soha nem a nemzetiség volt a fő kérdés, de nem is titkoltam soha, hogy magyar vagyok. Közgazdászként Szlovákiában és Magyarországon is tartottam magyarul előadásokat, de természetesen tudjuk, hogy nem olyan egyszerű Szlovákiában magyar politikusként dolgozni, de úgy látom, hogy ez sokat javult az elmúlt 20 évben.” Ódor Lajos az interjúban hozzátette, két-három évtizeddel ezelőtt még lehetetlen lett volna Szlovákiában, hogy ne szlovák legyen a miniszterelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×