Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Ukrán lakosok gyújtóbombát készítenek a kelet-ukrajnai Dnyipro egyik terén 2022. február 27-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A felek halálos áldozatokról és sebesültekről is beszámoltak. A nemzetközi közösség sorra jelent be büntetőintézkedéseket Moszkva ellen.
Nyitókép: MTI/EPA/Stanislav Kozliuk

Szlovák államfő: itt az ideje, hogy felkínáljuk Ukrajnának az európai uniós tagságot

A szlovák kormány a keleti határán tapasztalható, Ukrajnából érkező menekülthullám miatt rendkívüli állapotot hirdetett. Szombaton előbb 11 millió, vasárnap pedig újabb 4,5 millió euró értékű lőszer és üzemanyag adományozását hagyta jóvá Ukrajna számára. Vasárnaptól már működnek a határ menti hotspotok is, melyeket a menekültek befogadásához szükséges adminisztratív folyamatok felgyorsításáért hozzák létre.

Vasárnaptól működnek Szlovákia keleti határán az első hotspotok, melyek az Ukrajnából érkező menekülteket fogadják. Egyelőre négy településen, Ulič községben, Ublán, illetve Felsőnémetin és Nagyszelmencen állították fel a hotspotokat – tájékoztatott a belügyminisztérium.

A tárca közölte, hogy a hotspotok a hét minden napján, 24 órában működnek majd. Ezekben a központokban két önkéntes egészségügyi dolgozó teljesít szolgálatot. Az Ublán felépített hotspotra látogatott vasárnap délután Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök, aki elmondta, hogy ezeknek a központoknak a lényege, hogy felgyorsítsák a menekültek befogadásához szükséges adminisztratív folyamatokat.

Az államfő hozzátette, támogatja, hogy az Európai Unió kilátásba helyezze Ukrajna uniós csatlakozását. „A szlovákok az Európai Unióhoz való hosszú és nehéz csatlakozási folyamat során megerősítették európai elköteleződésüket.

Az ukránok már régen az európai utat választották, és nekünk végre reagálnunk kell,

itt az ideje, hogy felkínáljuk Ukrajnának az európai uniós tagságot” – jelentette ki Zuzana Čaputová, hozzáfűzve, hogy az ukrajnai áldozatokért Vlagyimir Putyin a felelős.

Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter reméli, hogy az orosz elnöknek eszébe sem jut használni az atomfegyvereket. „Ne is gondoljunk erre, hiszen ez egy világkonfliktust jelentene” – jelentette ki Naď arra a hírre reagálva, hogy Putyin különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el az orosz hadsereg elrettentő erőinél. A szlovák védelmi tárca vezetője nem tartja meglepőnek a lépést, hiszen Oroszország ismét az atompotenciáljával fenyegetőzött. Jaroslav Naď úgy fogalmazott, hogy csak egy őrült gondolhat atomfegyverekre. Hozzátette: Szlovákiát jelenleg nem fenyegeti háború közvetlen veszélye az ukrán–orosz konfliktus miatt. A tárcavezető úgy véli, a legégetőbb feladat jelenleg az Ukrajna felől érkező menekültáradat fogadása.

A közlekedésügyi minisztérium ezért az Ukrajnából érkezők elszállásolásában segítő weboldalt indított. A pomocpreukrajinu.sk honlapon a Szlovákiába érkező menekültek az állami- és magánjellegű szállásadók elérhetőségét találják. Az oldal a szlovák mellett ukrán nyelven is működik, és pár napon belül az ua.gov.sk címen keresztül is elérhetővé válik. Az oldalon önkéntesek is felajánlhatják saját házukat vagy lakásukat szálláshelyként a menekültek számára. Michal Slivka rendőrségi szóvivő úgy tájékoztatott, hogy az Ukrajna elleni támadás kezdete óta vasárnap reggelig összesen 26 ezer ukrán állampolgár lépte át Szlovákia határát.

Szombaton előbb 11 millió, vasárnap pedig újabb 4,5 millió euró értékű lőszer és üzemanyag adományozását hagyta jóvá Ukrajna számára a kormány. Eduard Heger miniszterelnök továbbá elmondta, hogy Szlovákia az orosz és ukrán félnek is felajánlotta, hogy Pozsony helyt adna a béketárgyalásoknak.

„Ukrajna nemcsak magáért, hanem értünk is harcol. A bátor férfiak az értékeinkért küzdenek. A szabadság, a demokrácia értékeiért, a jövőről való döntés jogáért”

– jelentette ki a szlovák miniszterelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×