Érdeklődésünkre az üzletember elmondta: kijevi idő szerint reggel 6 óra körül „éktelenül” fütyülő hangokra ébredt. Először azt gondolta, hogy harci repülők húznak át az égen, de aztán két nagyobb robbanás következett. Bekapcsolva a helyi állami tévét derült ki, hogy az ukrán fővárosba akkor ért el a háború, miután rakétatámadás érte a Boriszpili nemzetközi repülőteret.
Zoltán egyetértett, hogy a kialakult helyzet teljesen szürreálisan hat Európa közepén, a 21. században, hiszen, mint fogalmazott: ő Kijev azon részén él, ahol ugyan hallani a harcok hangjait, de az utcán a kukásautók a megszokottak szerint ürítik a kukákat, a nyitva tartó boltok és bankok előtt pedig emberek várakoznak 40-50 fős sorokban. A fiókok és ATM-eket folyamatosan töltik, a belföldi banki forgalom pedig nincs lekorlátozva. Egyedül a készpénzfogalom, napi 100 ezer hrivnyára (~1,1 millió forint) per ügyfél.
A helyi gáz-, víz- és elektromos művek rendszeres tájékoztatást ad, hogy az üzletmenet zavartalan, és persze az internet is elérhető. A férfi elmondása szerint sok ismerőse elindult dolgozni a munkahelyére, de például az éttermek és kávézók zöme zárva tart, ami érthető is. Ugyanakkor,
ha az ember csak kinéz az ablakon, vagy elindul egy bevásárlásra, azt is hihetné, hogy ez egy közönséges csütörtök
– ismételte meg.
Az üzletember arra is kitért, hogy a hajnai rakétacsapások után volt egy nagyobb menekülési hullám Kijevből kifelé, 20-30 kilométeres dugót okozva, különösen a városon kívül, és a benzinkutaknál is nagy sorok alakultak ki. De szerinte most már nem nagyon van értelme elindulni, és valószínűleg a helyes döntés Kijevben maradni.
A Dombasz esetleges elvesztése
Zoltán szerint a mai Ukrajna, és a mostani ukrán nép már nem az, mint a 2014-es, amikor Oroszország a Krímet annektálta.
Most sokkal motiváltabbak az emberek, nagyobb bennük a nemzeti érzés,
és sokkal inkább késznek mutatkoznak arra, hogy ténylegesen is – önkéntesként – csatlakozzanak a reguláris hadsereghez, ami szintén úgy fest, hogy komolyan hadban áll, és nem hallani olyanról, hogy esetleg tömegével átálltak vagy dezertáltak volna – fogalmazott. „De hogy ez meddig fog tudni kitartani… Illúziói nincsenek senkinek.”
Az üzletember szerint Kijev abszolút egy többnemzetes város, de most már sokkal inkább „kék-sárgák a fejek”, mint korábban. Ő maga – a saját ismeretségi körében – viszont nem tapasztalata, hogy erőszakos ukránosítás zajlott volna. „Úgy mondanám, hogy aki nem tudott, vagy nem akart esetleg ukránul beszélni, azoknak a java része is megtanult már ukránul, de nem felejtett el oroszul sem” – jegyezte meg.
Szerinte az emberek közül az elmúlt nyolc év alatt sokan belefáradtak/beletörődtek a fennálló helyzetbe, és kezdett kialakulni egy modus vivendi, miszerint a keletről az ország középső és nyugati területeire érkezőknek sikerült letelepedni, beilleszkedni, miközben maradt némi átjárás az elcsatolt és szakadár területek (Krím, illetve Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság), ahol hátrahagyott rokonaik lehetnek, és a kontrollált területek között.
Véleménye szerint tehát a többség akarata az lehetett, hogy érjen véget a nyílt, tényleges ellenségeskedés. Látni kell ugyanis – folytatta a Kijevben élő magyar üzletember –, ha erről a nyugati sajtó nem is számol be, de
Ukrajnában nem múlt el úgy nap az elmúlt nyolc évben, hogy ne került volna sor fegyveres incidensre,
ami ne követelt volna minden héten emberéleteket. Így aztán valószínűsíthetően a közember fejben inkább már elfogadta az elveszített területek tényét, gondolván, hogy egyszer majd csak változik a helyzet – ismételte meg.
A szakadár területen élőket ugyanakkor mind a hivatalos kommunikáció, mind a lakosság ukrán állampolgároknak tartja, abszolút megértve, hogy nem mobilisak, és ott maradtak helyben, mert oda köti őket a családjuk, ingatlanuk, üzletük, vagy akármi egyéb, várva a politikus által mindig ígért megoldást. „Feltételezem, nem épp a mostanira gondoltak” – jegyezte meg Zoltán hozzátéve: az is igaz, hogy olyanok is akadnak szép számmal, akik azt remélik, hogy az orosz bevonulással végre „rend lesz”. Mint mondta – és ez igaz a központi és nyugati területekre is –, hogy az Ukrajnát érintő hajdani rendszerváltozásnak nem kevés vesztes is volt, illetve van, akikben
kezd egyre élénkebben kialakulni egyfajta nosztalgia leginkább az 1990 előtti idők iránt,
az orosz propaganda hatására pedig úgy gondolják – megfeledkezve bizonyos dolgokról –, hogy Vlagyimir Putyinék majd eltakarítják a korrupt, oligarcha hatalmat, és akkor megint minden rendben lesz.
