Infostart.hu
eur:
355.12
usd:
311.98
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Pixabay.com

Már a nyugdíjkasszán is látszik a koronavírus ereje Szlovákiában

Láthatóan kisebb összeget kellett kifizetnie az ellátást folyósítónak, annyi idős beteget vitt el a koronavírus.

Az idősek között annyi áldozatot szedett a koronavírus Szlovákiában, hogy az államkasszából kevesebbet kell fordítani a nyugdíjak kifizetésére, mint a korábbi években. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a Covid-19 betegség következtében elhunyt mintegy 13 ezer ember 80 százaléka idősebb volt 65 évnél, tehát nyugdíjas. A nyugdíjalapban elkülönített összeg egészét ezért nem kell felhasználnia az államnak.

A Szlovák Statisztikai Hivatal kimutatása szerint három évvel ezelőtt,

2018-ban először volt több az idős személy Szlovákiában, mint a gyermek.

A tavaly márciusban berobbant világjárvány azonban megváltoztatta a helyzetet. A pandémia ugyanis annyi idős áldozatot szedett, hogy az már a nyugdíjalapba elkülönített összegen is megmutatkozott.

Szlovákiában az elmúlt évben összesen 59 ezer ember hunyt el, ez a szám a második világháború óta nem volt ilyen magas. Az 59 ezer közül 4 ezer halálát okozta a Covid, de a járvány idén is szedte az áldozatokat. 2021 augusztusáig 47 ezren hunytak el Szlovákiában, ezek 77 százaléka pedig 65 éven felüli volt – közülük 8807 személynél állapították meg a koronavírus-fertőzést.

A statisztikai hivatal számadatai pedig pontosan követik ezeket az elhalálozási mutatókat. Az öregségi nyugdíjak kifizetésénél már az év elején csökkenést jegyeztek fel. Míg januárban 1,09 millió nyugdíjat fizettek ki, addig áprilisban már 14 ezerrel kevesebbet. A nyári hónapokban viszont – ahogy a járvány is csillapodott – ismét emelkedni kezdett a nyugdíjra jogosultak száma, augusztusban újfent elérte az 1,09 milliót.

Az állami költségvetésben erre az évre 8,1 milliárd eurót különítettek el az öregségi nyugdíjak kifizetésére, de az előzetesen elvégzett számítások szerint erre a célra elég lesz 7,9 milliárd euró is. A költségvetés így 222 millió eurós megtakarítással számol. Ez a különbség a szakértők szerint valóban az idősek Covid-19 okozta túlzott elhalálozásának a számlájára írható.

Jövőre az idei 8,1 milliárd helyett már 8,2 milliárd euróval számol a költségvetés a nyugdíjakra.

A nyugdíjak kifizetésébe viszont újfent beleszólhat a járvány jelenlegi, harmadik hulláma. Szlovákiában becslések szerint jövőre 58 ezerrel nőhet a nyugdíjasok száma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×