Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
317.84
bux:
144233.92
2026. július 22. szerda Magdolna
Védőmaszkot viselő nő halad el az Argos kiskereskedelmi vállalat bezárt üzlete előtt London belvárosában 2020. augusztus 12-én. A brit statisztikai hivatal (ONS) közlése szerint rekordmértékben csökkent a brit hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány közvetlen gazdasági hatásaként.
Nyitókép: MTI/AP/Alastair Grant

A durvuló brit munkanélküliség főleg a fiatalokat sújtja

A parlamenti képviselők nagy fizetésemelést kapnak, miközben sorra bocsátják el az embereket. Egyes brit városokban bezáratják az éttermeket, edzőtermeket.

Három éve nem látott szintre ugrott a brit munkanélküliség a koronavírus hatására. Március óta több százezren veszítették el munkájukat a karantén miatt. Előrejelzések szerint a következő hónapokban az újabb szigorítások miatt további félmillió állás szűnhet meg.

4 és fél százalékra ugrott a brit munkanélküliség,

ami bizonyosan a koronavírus-járványnak és azt kísérő karanténnak köszönhető. A brit statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi év hasonló időszakában még csak 4,1 százalék volt az állástalanok aránya.

A hivatal egyik vezető statisztikusa, Jonathan Athow „meredek emelkedésnek” nevezte, hogy március óta megugrott a munkát keresők száma.

„A pandémia kezdete óta félmillióval kevesebben vannak alkalmazásban,

a helyzet különösen a fiatalokat sújtja.

300 ezer állástalan a 16-24 év közötti korosztályból kerül ki, ami aránytalanul sok” – mondta a BBC-nek.

Sokan élték át a hasonló forgatókönyvet: a karantén idején először kényszerszabadságra küldték őket, akkor a kormánytámogatásnak köszönhetően még megkapták fizetésük nagy részét. Utána viszont felmondtak nekik.

A munkanélküliek számára nehézség, hogy az otthonról végzett, online munka terjedésével immár az egész ország álláskeresőivel versenyeznek.

Novemberben véget ér a jelenlegi állásmegőrző kormányprogram és egy kevésbé bőkezű támogatás váltja fel azt. Emiatt a szakértők további munkahelyek megszűnésére számítanak. A Citibank elemzése szerint

jövőre közel megduplázódhat, 8,5 százalékra kúszhat fel a munkanélküliség,

amire legutóbb a 90-s évek elején volt példa.

Közben a BBC idézett egy munkaadót, aki úgy tűnik, alaposan feladta a leckét az álláskeresőknek: „Azt akarom, hogy elbűvöljön a levelük. Látni akarom az odafigyelést, alaposságot és azt a kreativitást, amit mindennap elvárok majd tőlük” – mondta Holly Tucker, egy online kereskedő cég alapítója. Tucker szerint egy kézzel írt levél vagy ötletes tervezésű önéletrajz jó első lépés. „Ha videoszerkesztő vagy, küldj videós önéletrajzot. Szövegíró vagy? Légy bátor, írd át és tedd jobbá, ami az oldalunkon van” – adott tippeket.

Mindeközben kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a járványnak és a karanténoknak demoralizáló hatása van az emberek mentális egészségére.

Az sem fog lelkesedést kiváltani sokakban, hogy a jelenlegi helyzetben

3330 fontos havi fizetésemelést kapnak a gyakran otthonról dolgozó brit parlamenti képviselők, akik így már jóval többet keresnek az átlagnál: évi 82 ezer fontot.

A Cineworld mozihálózat közben hatezer dolgozótól válik meg, mivel a téli időszakra bezárja termeit. A cég közölte: reméli, hogy tavasszal vissza tudja venni az embereket.

Tovább csökkentheti a munkahelyek számát a Johnson-kormány által a héten bejelentett újabb szigorítás:

egyes észak-angliai városokban bezáratják a vendéglátóhelyek egy részét és az edzőtermeket is.

Hirtelen szürreálisan távolinak tűnnek az augusztusi szép idők, amikor a kormány éttermeknek nyújtott dotációja nyomán elárasztották a vendégek a brit éttermeket.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Az amerikai fogyasztók egyre inkább két táborra szakadnak: míg a tehetősebbek továbbra is költenek, az alacsonyabb jövedelmű háztartások minden dollárt kétszer is meggondolnak. Ez alapjaiban rajzolja át a diszkont-kiskereskedelem erőviszonyait, ahol a Dollar General és a Walmart ugyanazokért a vásárlókért küzd, de teljesen eltérő stratégiával. A következő negyedévekben az dőlhet el, hogy a szűkülő pénztárcák világában a közelség és a kisebb bevásárlások, vagy a méretből fakadó árelőny bizonyul erősebb fegyvernek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×