Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
319.07
bux:
143090.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

Az orvosok és a gazdák is támadják a szlovák kormányt

A szlovákiai kórházak és a rendelőintézetek szerint az egészségügyi minisztérium nem ura a járványhelyzetnek. Világos szabályok lefektetését és azok betartását követelik a koronavírus-fertőzöttek ellátásában, különben káosz lesz, ha tetőzik a második hullám. A szlovákiai gazdák közben elveszítették a türelmüket. A szaktárca járványidőszak alatt hozott sorozatos elhibázott lépéseire hivatkozva sztrájkkészültséget hirdetett a legnagyobb érdekvédelmi szervezetük.

A szlovákiai egészségügyi szakszervezetek és a Munkáltatói Szervezetek Szövetsége közösen bírálta az egészségügyi minisztériumot. A problémák között a védőfelszerelések hiányát, a pandémiaterv be nem tartását, az intézkedések kaotikus bevezetését említették, továbbá azt, hogy az egészségügyi alkalmazottak nem kapták meg az ígért jutalmat.

Marián Petko, a Szlovák Kórházszövetség elnöke szerint az egyik alapvető gond, hogy nem tartják be a járványtervet. Az ugyanis egyértelműen kimondja, hogy a fertőzötteket infektológiai osztályon kell elhelyezni, hiszen csak ott van megfelelő felszerelés. Az országban 11 kórházban van ilyen osztály. Az utóbbi hetekben azonban többször előfordult, hogy a fertőzötteket nem tudták az infektológián elhelyezni, így más osztályra kerültek. A Denník N napilap információi szerint

a 11 infektológiai osztály fele már 75 százalékra megtelt.

A Trencséni Egyetemi Kórházban már betelt az osztály, a Rózsahegyi Központi Katonai Kórházban pedig már csak egy hely van. Tehát hamarosan ki kell bővíteni az infektológiai osztályokat, ami azzal jár, hogy más osztályokon kevesebb kórházi ágy lesz. A felszólalók azt is felrótták Marek Krajčí egészségügyi miniszternek, hogy nem kommunikál velük. Hozzátették ugyanakkor, hogy készek tárgyalóasztalhoz ülni az egészségügyi minisztérium vezetőségével.

A tárca cáfolta azt az állítást, miszerint nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű védőfelszerelés. „A kórházak bebiztosították magukat, ha még többre lesz szükség, az Állami Tartalékalappal együttműködve tudunk segíteni” – közölte a tárca szóvivője, hozzátéve:

a félmillió megrendelt antigénteszt egy részét is az egészségügyi alkalmazottaknak szánják.

A minisztérium arról is tájékoztatott, hogy az első vonalban dolgozó egészségügyi alkalmazottak jutalmazására már elkülönítették a pénzt.

A szlovákiai gazdák ugyancsak elégedetlenek. Olyannyira, hogy a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamarába tömörülő állattenyésztők, zöldség- és gyümölcstermesztők, szőlősgazdák, ill. más élelmiszertermelők képviselői sztrájkkészültséget hirdettek. Azt mondják, az ágazatban tarthatatlanná vált a helyzet, az állam pedig alábecsüli őket és figyelmen kívül hagyja a kéréseiket.

Jana Holéciová, a kamara szóvivője szerint az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a hétfőn bemutatott reformgyűjtemény egyáltalán nem tér ki a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban elengedhetetlenül szükséges újításokra. „Világos választ várunk arra a kérdésre, hogy szüksége van-e egyáltalán ránk az országnak, vagy továbbra is bűnösöknek leszünk kikiáltva. Olyan embereknek, akik csak felveszik az állami támogatást és tönkreteszik ezt az országot. Nem vagyunk senki ellen, de küzdeni szeretnénk a szebb és fenntarthatóbb államért, hogy a kis, a családi és a nagy mezőgazdasági vállalatok az élelmiszertermelőkkel együtt etetni tudják ezt az országot” – fogalmazott a szóvivő.

Ján Mičovský földművelésügyi miniszter megérti, hogy az ágazatban nagy az elégedetlenség.

A kedélyek lecsillapításának érdekében azt mondta, hogy a tárca az újjáépítési terv végső fázisán dolgozik.

A szlovákiai mezőgazdaság helyzete a koronavírus-járvány idején tovább romlott, az ágazat azonban már tavaly is problémákkal küszködött. A földművelésügyi tárca legújabb jelentése szerint a mezőgazdasági cégek összesített adózás előtti nyeresége tavaly csaknem 20 százalékkal, 83 millió euróra esett vissza. A most közzétett jelentés is elismeri, hogy a szlovák agrárium számára az uniós támogatások jelentik a lélegeztetőgépet, az uniós pénzek nélkül ugyanis az ágazat cégeinek a többsége veszteséges lenne.

Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×