Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.74
bux:
131633.44
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Vita alakult ki a határátlépés utáni karanténról Szlovákiában

Akár jogellenes is lehet a szlovák állami karantén és a külföldieknek az országba való belépésének megtiltása. A pozsonyi Denník N napilap szerint ugyanis nem ellenőrizhető, hogy a rendőrség milyen rendelet alapján cselekszik, mert semmilyen rendelet sem jelent meg a törvénytárban, és az emberek sem férnek hozzá hivatalos dokumentumhoz, mely alapján megtudhatják, mi a teendő határátlépéskor. A belügy elutasítja a bírálatot.

A vonatkozó kormányrendeletek hiányára, illetve arra, hogy azok nem elérhetők nyilvánosan Mária Patakyová ombudsman és a Szívvel otthon nevű civil szervezet mutatott rá. A figyelmet erre a Denník N napilap is felhívta, amely hasábjain azt állítja,

a nyilvánosság számára nem elérhetőek

azok a rendeletek, melyeknek értelmében kötelezően állami karanténba kell vonulniuk azoknak a személyeknek, akik átlépve az országhatárt hazatérnek Szlovákiába.

A lap állítja, ezekről az intézkedésekről csupán sajtóközleményben értesültek, de

a törvénytár nem tartalmazza a vonatkozó rendeleteket.

A problémát az jelenti, hogy ebben az esetben nem ellenőrizhető, milyen rendeletek alapján cselekszik a rendőrség, és az emberek sem férnek hozzá hivatalos dokumentumhoz, melyek alapján megtudhatnák, mi a teendő a határátlépéskor.

A szlovák emberi jogi biztos erre felfigyelve még április végén megfogalmazott egy levelet Roman Mikulec belügyminiszternek, a Központi Válságstáb vezetőjének. Az ombudsman szerint nyilvánosan hozzáférhetőnek kellene lenniük ezeknek a rendeleteknek, hogy az emberek ne a határon értesüljenek arról, hogy egyáltalán beléphetnek-e az országba.

A belügyminiszter szerdán délben adott választ a megfogalmazott bírálata. Azt mondta, alaptalanok Mária Patakyová ombudsman vádjai, mert nem sérültek az állami karanténba küldött személyek alapvető emberi jogai. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az emberek a belügyi tárca és a Közegészségügyi Hivatal weboldalán is megtalálják az információkat, a kivételekről pedig a rendőrség is tájékoztat.

Roman Mikulec úgy fogalmazott, tudatosítja, hogy

az állami karantén nem ér fel egy kellemes élményt nyújtó nyaralással.

Ugyanakkor hangsúlyozta annak rendkívüli fontosságát. Szavai szerint a karanténközpontokban találták eddig a legtöbb pozitív esetet. „Képzeljék csak el, ha ezek az emberek szabadon mozoghattak volna. Akkor most biztos nem Szlovákiában lenne a legkevesebb fertőzött és haláleset” – tette hozzá a belügyminiszter.

Szlovákiában már két hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma, ezért a kormány szerda reggeltől egyidejűleg léptette érvénybe a kéthetes ciklusokban tervezett enyhítések második és harmadik fázisát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×