Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Emmanuel Macron francia elnök telefonon beszél Ferenc pápával a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2020. április 21-én. A felek megvitatták a legszegényebb országok adósságának esetleges elengedését vagy átütemezését, mivel a koronavírus-járvány miatt ezek az ország még nehezebb helyzetbe kerülnek.
Nyitókép: MTI/AP/AFP pool/Ludovic Marin

Alkotmányellenes lehet a francia parlament működése

Franciaországban a kormány megkezdte az egyeztetéseket a szakmai érdekeltekkel, a helyi döntéshozókkal és az ellenzéki pártokkal a kijárási korlátozások május 11-én esedékes fokozatos feloldásának részleteiről.

Az ellenzékben lévő francia republikánus képviselők megelégelték, hogy a parlament véleményük szerint jogsértően, vagy egyenesen alkotmánysértően működik, és nyílt levélben követelték, hogy álljon vissza normálisabb működésre. Így hétfőtől nagyobb, de még így sem teljes létszámmal működik a törvényhozás.

Március 19. óta az 577 honatyából mindössze kéttucatnyian, 24-en vettek részt az üléseken, ők szavazták meg a költségvetési módosítást is. A francia törvényhozás két háza lényegében "leszűkített formában" működik, amiről a két ház elnöke állapodott meg, és ami azt jelenti, hogy a nyolc frakció három-három képviselője vehet részt a benyújtott különböző törvénytervezetek vitáján. A szenátus szintén leszűkített formában ülésezik, a 348 honatya közül a héten 60-an lehetnek jelen. Az intézkedést azt követően hozták meg, hogy több képviselő is megfertőződött - tette hozzá a tudósító.

Április 27-től annyi a változás, hogy 75 honatya vehet részt az üléseken az 577-ből - mondta S. Ráduly János. Kedden arról dönthetnek, hogy hogyan, milyen információtechnológiai eszközök, mobiltelefonos alkalmazások bevetésével fogják követni a koronavírusos betegeket.

A törvény-, sőt alkotmányellenességre figyelmeztet hetek óta Nicolas Baverez liberális publicista,

szerinte ez a leszűkített forma teljesen önkényes, a jogállamisággal ellentétes működési forma,

annál is inkább, mert ebben a formában költségvetést is módosítottak. Ráadásul a kormánypárti képviselők körében is erős az elégedetlenség a kabinet egyes intézkedéseivel kapcsolatban, de ez a jelenlegi működés mellett nem tud megmutatkozni.

Baverez azt is súlyosnak nevezte, hogy a francia igazságszolgáltatás gyakorlatilag önként felfüggesztette a tevékenységét, a bíróságok alig vagy egyáltalán nem működnek. Ez ügyben néhány napja három ügyvéd nyílt levelet tett közé, melyben élesen bírálták ezt a helyzetet.

Ami a koronavírus járványt illeti, Franciaországban folyamatosan csökken a halottak és a fertőzöttek száma. Vasárnap 242-en haltak meg az egy nappal korábbi 369-cel szemben, március elseje óta pedig összesen 22856-an haltak meg. Az igazolt fertőzöttek száma 124 575, a jelenleg is kórházban ápoltak száma 28 217. A francia hadsereg elővigyázatosságból klorokint vásárolt Kínától.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×