Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
A londoni St.Thomas Kórház 2020. április 6-án. Egyes sajtóértesülések szerint ide szállították be az előző este kivizsgálásra Boris Johnson brit miniszterelnököt, akinek a szervezetében március 27-én mutatták ki az új koronavírust.
Nyitókép: A londoni St.Thomas' Kórház 2020. április 6-án. Egyes sajtóértesülések szerint ide szállították be az előző este kivizsgálásra Boris Johnsont. (MTI/EPA/Andy Rain)

Drámai események Nagy-Britanniában

Két szokatlan esemény is történt a hét utolsó napján: a továbbra is koronavírus-tünetekkel küzdő Boris Johnson miniszterelnököt – elővigyázatosságból – kórházi tesztekre vitték be. Nem sokkal korábban II. Erzsébet királynő a második világháborús összefogás szellemét felidézve lelkesítette kitartásra a briteket.

Miközben a brit nemzet II. Erzsébet ötödik történelmi beszédére várt, Boris Johnson orvosai drámai döntést hoztak, melynek nyomán a 10 napja Covid-19 betegségben szenvedő és lázas miniszterelnököt egy londoni kórházba vitték. A hivatalos nyilatkozat szerint „elővigyázatosságból tesztelik”.

A Mirror című lap szerint tanácsadói azt mondták, hogy „borzalmasan nézett ki” – annak ellenére, hogy Johnson azt üzente a nyilvánosságnak: jobban van. Elkapta a betegséget Johnson 32 éves, a pár gyerekével várandós barátnője, Carrie Symonds is.

Johnsonnal egy időben betegedett meg Matt Hancock egészségügyi miniszter, de ő már felépült és visszatért a munkához. A miniszterelnök távollétében a brit kormány Corbra néven ismert válságtanácsát Dominic Raab külügyminiszter vezeti, hétfő reggel is így történt a miniszterelnök távollétében.

Robert Jenrick lakhatási miniszter a BBC Rádiónak azt mondta, Boris Johnson hamarosan visszatér a Downing Streetre. A nyilatkozat szerint tervezett rutinvizsgálatokról van szó, lévén Johnson házi karanténban van már jó ideje, ám jól érzi magát, és várhatóan hamar ismét munkába áll.

Skóciában közben lemondott a tagnemzet tisztifőorvosa. Dr Catherine Calderwood

egy tévéhirdetésben többször szólította fel otthonmaradásra az embereket. Ő azonban az elmúlt időszakban kétszer is járt hétvégi házában, világosan megszegve az ezt tiltó előírásokat.

A tisztviselő vasárnap bocsánatot kért és lemondott, közölve: nem akarja, hogy hibája elterelje a figyelmet a társadalmi távolságtartásról szóló ajánlásokról.

Mindenki a királynőre figyelt

Nagy-Britannia „sikeres lesz a koronavírus elleni harcban” – üzente vasárnap este egy ritka televíziós beszédben honfitársainak II. Erzsébet királynő.

Az uralkodó általában csak karácsonykor szól a néphez. Mostani, rendkívüli beszédében köszönetet mondott a kulcsfontosságú dolgozóknak – köztük az egészségügyi alkalmazottaknak. „Minden munkával töltött órájuk közelebb visz bennünket ahhoz, hogy visszatérjünk a normális élethez” – mondta.

Emellett köszönetet mondott azoknak az állampolgároknak, akik a karantén ajánlásait követve otthon maradtak és „az összefogással másokon segítettek”.

A brit rendőrség már nem volt ilyen hálás – vasárnap bezártak egy londoni parkot, mert a meleg időt kihasználva a helyiek tömegei napoztak ott – ahelyett, hogy a kormány kérését betartva csak futni vagy sétálni mentek volna ki.

A királynő egyik otthonában, a windsori kastély egyik termében vette fel beszédét – rajta kívül egy védőfelszerelésbe öltözött és tőle távol álló operatőr volt a helyiségben.

II. Erzsébet arról is beszélt, hogy ez más, mint a korábbi kihívások: az összes nemzettel együtt lépünk fel, hogy a tudomány nagy eredményeit és a gondoskodó gyógyászatban rejlő együttérzést ötvözzük.

„Vígasztaljon bennünket az, hogy bár még több dolgon kell átmennünk, visszatérnek a jobb idők. Ismét látjuk barátainkat, ismét látjuk családunkat, ismét találkozunk”- mondta, az utolsó kifejezésben utalva egy népszerű, II. világháborús dalra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×