Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.35
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Majdnem vaksötétben tapogatóznak a brit közvélemény-kutatók

Visszaesett a brit konzervatívok előnye, vagy éppenséggel hatalmasat nyerhetnek az előre hozott választásokon. Két közvéleménykutató cég egymásnak ellentmondó prognózist fogalmazott meg a hétvégén a britek választói hangulatáról.

A főleg piackutatással foglalkozó, de a választói preferenciákat is előrejelző londoni Opinium szerint az ellenzéki Munkáspártnak sikerült négy pontot lefaragni hátrányából, de a Boris Johnson kormányfő Konzervatív Pártja még mindig 12 ponttal vezet. Közben a szabályozatlan EU-kilépésért kampányoló Brexit Párt 9-ről 6 pontra csúszott.

Az Opiniumra azért érdemes figyelni, mert 2016-ban mindenki másnál pontosabban jósolta meg a brexitnépszavazás eredményét.

Csakhogy a hétvégén egy másik mértékadó közvéleménykutató is kiadta a saját jelentését, amely szerint ijesztő dolgokra számíthat Jeremy Corbyn munkáspárti vezér. Az Electoral Calculus weboldal szerint

a Labourt valósággal lesöpörhetik,

míg az eddig kisebbségben kormányzó konzervatívok masszív, 96 fős többségre tehetnek szert decemberben.

Szakértők szerint 60 százalék a tory győzelem, míg minössze 12 százalék a munkáspárti diadal esélye. A konzervatívok ezt úgy érhetik el, hogy országos szinten ugyan 5 százalékkal eshet a támogatottságuk, de még így is elszipkázzák a munkáspárti választók egy részét.

Közép-Angliában 21 parlamenti mandátum vándorolhat át a konzervatívokhoz és a Munkáspárt Londonban is helyeket veszíthet a konzervatívok és liberálisok javára. Mindeközben Nigel Farage Brexit Pártja 10 százalékra számíthat, de – mivel nem nyer meg egyéni választókörzeteket – a prognózis szerint nem jut be a parlamentbe.

Közben egy harmadik közvéleménykutató, a BMG Research felmérése szerint a legtöbb válaszadó –

56 százalék - véli úgy, hogy a karácsony előtti választások nem oldják fel a brexit körüli patthelyzetet.

A többség, legalábbi ezen felmérés szerint az uniós tagság fenntartására szavaznia, ha Nagy-Britanniában második népszavazást tartanának a kérdésről. Az arány 41 a 35-höz.

Amikor csak a szabályozatlan brexit és Johnson miniszterelnök Brüsszellel kötött alkuja között lehetett választani, akkor 33 százalék támogatta a Johnson-egyezményt és csak 20 százalék a szabályozatlan kilépést.

A BMG ellentmond az Opinium jóslatának, mert azt állítja, hogy a konzervatívok 31 százalékról 37 százalékra emelték támogatottságukat. Ez a közvéleménykutató úgy látja, hogy a két nagy párt növelte támogatottságát a kisebbek rovására.

Közben

egy sor weboldal jelent meg, amely taktikai szavazásra buzdítja azokat a briteket,

akik meg akarják akadályozni Boris Johnson miniszterelnökségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×