Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A francia lobogót lengeti egy láthatósági mellényt viselő tiltakozó égő úttorlasznál az üzemanyagadó tervezett emelését ellenző tüntetésen a Champs-Elysées sugárúton Párizsban 2018. november 24-én. Országszerte csaknem 81 ezren vonultak utcákra békés tüntetéseken, a fővárosban 8 ezren tiltakoztak az erőszakossá fajult megmozduláson.
Nyitókép: MTI/AP/Michel Euler

Felkelésre utaló helyzetről beszélnek a francia politikusok

Tovább radikalizálódhat Franciaországban a sárga mellényesek mozgalma, amelyet egy friss felmérés szerint immár a lakosság 84 százaléka támogat.

A kialakult hangulat kapcsán több vezető politikus „felkelésre utaló” helyzetről beszél, miközben a sárga mellényesek szombaton ismét Párizsba készülnek. Emmanuel Macron kedden egyórás beszédben reflektált az üzemanyagadó emelése következtében kialakult helyzetre.

Kormánypárti körökben arra számítottak, hogy az államfőnek sikerül lecsillapítania a kedélyeket és főleg elfogadtatni a lakosságot sújtó újabb, az ökológiai átmenet jegyében bevezetett üzemanyagadót. Elemzők és ellenzéki politikusok szerint azonban a beszéd éppen az ellenkező hatást érte el: az elnök olajat öntött a tűzre. Az államfői megnyilvánulás lényege mindenesetre az volt, hogy

az adóemelések folytatódnak, de azokat „több pedagógiával” fogja a kormány a lakosságnak elmagyarázni.

Egy a beszéd elhangzását követő felmérés szerint a lakosság 76 százaléka úgy vélte, az államfő nem válaszolt érdemben az embereket foglalkoztató problémákra. De ennél is beszédesebb annak a szerdán közzétett közvéleménykutatásnak az eredménye, amely azt mutatja, hogy a sárga mellényesek követeléseit immár a franciák 84 százaléka támogatja, ami 7 százalékkal magasabb a november 22-én mért szinthez képest.

A sárga mellényesek egyébként durvább tiltakozásokat helyeztek kilátásba, mondván, úgy tűnik, a kormány csak az erőből ért.

Ezt a következtetést az Indiai-óceánon fekvő, „tengerentúli megyének” számító Réunion-szigetén zajló eseményekből vonták le, az ottani sárga mellényesek több napig tartó kemény tiltakozásait követően ugyanis a prefektus két évre befagyasztotta az üzemanyagárakat. Lényegében hasonló gesztust várnak az „európai” Franciaországban is az elégedetlenkedők, és ehhez minden eszközt bevetnek.

Az elmúlt napokban a sárga mellényesek traffipaxok százait tették működésképtelenné, több településen befalazták a helyi adóhivatalok bejáratait, miközben az ország számos pontján jelenleg is zajlanak az útlezárások és a forgalomlassítások, szombatra pedig újabb tiltakozást szerveznek Párizsban.

Az események kapcsán persze vezető politikusok is sorra nyilatkoznak, közülük talán Segolene Royal egykori szocialista államfőjelölt volt a legkarakánabb, úgy vélve,

Emmanuel Macron valójában „zűrzavart kelt az országban”.

A politikusasszony azt mondta, igazságtalan az átlagemberekkel fizettetni meg az ökológiai átmenetet, miközben a leggazdagabbak által használt repülőgépek, hajók vagy jachtok üzemanyagát semmilyen adó sem terheli. Más elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy januárban nem csak az üzemanyagadó újabb emelésére kerül sor, hanem az áram ára is drágulni fog, szintén a kormány által meghirdetett ökológiai átmenet következtében. Márpedig úgy politikusok, mint szakértők azt hangsúlyozzák: nem lehet a lakosságot büntetve környezetet védeni, mert az emberek e politika ellen fognak fordulni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×