Pedig Emmanuel Macron másfél órás beszéde első hallásra kifejezetten világos volt, nagy érdeme pedig, hogy talán ő az első olyan államfő, aki nyíltan kimondta: a francia külvárosokban élő bevándorlók körében komoly beilleszkedési problémák vannak. És ami ennél is fontosabb: elismerte, hogy ez a jelenség immár az egész országot érinti.

A bírálatokat egyrészt az váltotta ki, hogy az államfő csak tüneti, egyesek szerint demagóg intézkedéseket helyezett kilátásba az általa felvázolt súlyos helyzet kezelésére. De a biztosítékot az a kijelentése verte ki, miszerint semmi értelme sem lenne annak, hogy „két, nem külvárosban élő fehér hím” dolgozzon ki intézkedési tervet az integrációs problémák megoldására.

Márpedig a „fehér hím” kifejezést azok az egyesületek használják előszeretettel, amelyek nyilatkozataik szerint a színesbőrűeket érintő rasszizmus ellen küzdenek, de amelyek az utóbbi egy-két évben sorra szervezik az olyan rendezvényeiket, ahová fehér bőrűeknek megtiltják a belépést. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezeket az összejöveteleket több, a szélsőbaloldalhoz kötődő szakszervezet is támogatta az elmúlt időben.

Azok, akik Macron beszédének e részét bírálják, most azt mondják, az államfő valójában legitimálja ezt az „antirasszista köntösbe bújtatott rasszizmust”, amely valójában a különböző közösségek származási vagy vallási alapú elkülönítését célozza.

Márpedig a francia külvárosokban, valamint számos városnegyedben kialakult feszültségeket éppen ez az elkülönülési vágy, más szóval a kommunitarizmus okozza. Nem véletlen, hogy Franciaországban a problémás városrészeket nem „no-go zónákként”, hanem a „köztársaság elveszett területeiként” emlegetik a közbeszédben.

Jerome Fourquet, az Ifop közvéleménykutató igazgatója szerint a franciák ezt az elkülönülést világosan érzékelik, nem kevesebb, mint 93 százalékuk véli úgy, hogy az egy létező jelenség. A szakember szerint az együttélésről szóló gyakori politikai nyilatkozatokat ma már inkább „ráolvasásoknak” kell tekinteni, amelyek elfedik a valóságot.

Az elkülönülést a legtöbb helyen amúgy az iszlamizmus előretörése idézi elő: a szélsőséges igehirdetők hatására a külvárosi muzulmán lakosság egy része egyre szigorúbb vallási normákat követ, aminek az egyik következménye az, hogy igyekeznek a franciáktól elkülönülten élni, azokat a muzulmánokat pedig,akik beileszkednének, megfélemlítik vagy kiűzik maguk közül.

A bírálatok mellett számos elemző ugyanakkor védelmébe vette Emmanuel Macron-t, mondván, a külvárosokban és az „érzékenynek” mondott negyedekben uralkodó állapotok az elmúlt 20-30 évben alakultak ki, és azt nem lehet egyik napról a másikra megoldani. A nagy kérdés mindenki számára természetesen az, hogy miképpen lehet ezeket a területeket „visszaszerezni”. Egyesek szerint sehogyan, mert a helyzet mára visszafordíthatatlanná vált.