Infostart.hu
eur:
360.63
usd:
310.39
bux:
132129.84
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Phenjan, 2018. április 21.A KCNA észak-koreai hírügynökség által közreadott kép Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőről, a párt központi bizottságának plenáris ülésén Phenjanban 2018. április 20-án. Kim Dzsong Un április 21-én bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. (MTI/EPA/KCNA)
Nyitókép: -------------------

Mit kapott Kim a déliek pendrive-ján?

Út a jóléthez egy USB pendrive-on - így jellemzik azokat az infrastruktúrafejlesztési terveket, amelyeket Kim Dzsong Un északi vezető kapott a kezébe déli partnerétől a közelmúltbeli Korea-csúcson. Mit rejt az ajánlat?

Miközben Donald Trump felfedte, hogy június 12-én Szingapúrban tartják az első találkozót hivatalban lévő amerikai elnök és észak-koreai vezető között, Dél-Koreában azt találgatják, hogyan reagál majd Kim a tőlük kapott USB pendrive tartalmára.

Dél-Koreából eddig az ilyen adathordozókon becsempészett filmekkel, K-pop dalokkal és propagandával próbálták lazítani az északiak rendszerét, amit Phenjan ahogy tudott akadályozott.

Az áprilisban rendezett történelmi Korea-csúcson ugyanakkor maga Mun Dzse In dél-koreai elnök nyomott Kim kezébe egy ilyen memória-sticket egy ajánlat kíséretében.

Az adathordozó a Koreai-félsziget „új gazdasági térképét” tartalmazta, benne új vasútvonalakkal és erőművekkel, amelyeket akkor építenének fel a kommunista vezetésű államban, ha az feladná atomfegyvereit.

Mint a The New York Times megjegyzi, Mun dél-koreai elnök arra játszik, hogy Kim hasonló imidzset akar magának, mint a keményvonalas diktatúra után Kína gazdasági szárnyalását lehetővé tévő Teng Hsziao-ping. A kérdés az, hajlandó-e Kim feladni az atomarzenált cserébe a diplomáciai elismerésért és viszonylagos jólétért.

Dél-Korea volt egyesítési minisztere szerint igen. Ri Dzsong-szeok szerint Kim sokkal jobban vágyik hazája gazdasági fejlődésére, mint atomfegyverekre.

„Tudja ugyanakkor, hogy nem számíthat olyan gyors gazdasági növekedésre, mint Kína, ha megtartja az atomfegyvert, mert akkor a szankciók fékezni fogják a gazdasági fejlődését”

– mondta.

Dél-Koreai elemzők, saját történelmükre utalva megjegyzik: Kim számára vonzó a kínai és a déli modell is, hiszen vagy egypártrendszer, vagy katonai diktatúra alatt valósították meg a gazdasági fejlesztést, azaz meg lehet győzni arról, hogy ez számára is járható út.

A lehetőség sokáig fel sem merült, mert Kimre véres diktátorként tekintettek külföldön – elég csak saját családtagjai kivégzésére gondolni. Ugyanakkor már végrehajtott bizonyos reformokat, például több önállóságot kaptak a mezőgazdasági szövetkezetek és a gyárak, újabb piacok nyíltak meg és részben megjelent a magántulajdon is.

Ha Kim arra használja fel atomfegyvereit, hogy azokat a gazdasági fejlesztés támogatására cserélje le, akkor különösen az energia- és szállítási ágazatban szorul majd külföldi segítségre.

Észak-Korea leggyorsabban közlekedő vonata például csak 50 km/órás legnagyobb sebességre képes – mondják déli szakértők.

Mivel a nemzetközi szankciók miatt nincs pénz az olajimportra, az északi erőművek vízenergiából és kőszénből állítanak elő áramot. Ugyanakkor ördögi kör alakult ki: olyan gyakoriak az áramszünetek, hogy nehéz kitermelni a szenet és az erőművekbe szállítani. Így Észak-Korea csak annyi áramot tud termelni, ami a déli termelés 4 százalékának felel meg - jegyzi meg a The New York Times.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Oeconomus: így változott a magyar orvosok bére

Az elemző szerint a 2026 előtti években eddig nem látott fizetésemelés történt. Az InfoRádió megkeresésére Jávor Balázs azt is mondta, a 2020-as, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény fordulópontot jelentett. A rezidensek majdnem háromszor, a szakorvosok 4,3-szor, a főorvosok pedig 3,7-szer nagyobb reáljövedelemmel bírnak mostanra 2010-hez képest.

Kegyelmi botrány: most újra Magyar Péternél pattog a labda, majd Sulyok Tamásnál fog

Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi botrány iratainak egy részét. Ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elhangzottakra már az államfő és a Fidesz is reagált. Sulyok Tamás közölte: átadja Magyar Péternek a nála lévő dokumentumokat, ha „hivatalos felkérést kap rá”. Két ügyvéd is reagált.
Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Csak egy módon állítható meg Oroszország örökös terjeszkedése – Óriási felelősség nyomja Európa vállát

Az orosz–ukrán háború lezárásáról szóló viták során nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország jövőbeli biztonsági elhelyezkedése is kulcskérdés – ám a történelem azt mutatja, hogy Moszkva csak állandó terjeszkedés révén érzi magát biztonságban. A NATO hagyományos katonai fölénye ellenére a demokratikus társadalmak sebezhetőek az orosz nem konvencionális hadviseléssel és manipulációval szemben. Megoldás egy eurázsiai biztonsági rendszer létrehozása lenne, amely Európát, Oroszországot és Kínát egyaránt magában foglalja, és amely nem értékalapon, hanem kemény stratégiai érdekek mentén működne. Bár egy ilyen rendszer kialakítása jelenleg nincs napirenden, a koncepció kidolgozása már most fontos, mert elősegítheti az orosz–ukrán konfliktus rendezését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×