Infostart.hu
eur:
360.62
usd:
309.6
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Lemondott a riporter térdét megfogó miniszter

Kisebb válságot okozott a brit kormányban a védelmi miniszter lemondása. Sir Michael Fallon hivatalosan azért távozott, mert évekkel ezelőtt megérintette egy újságírónő térdét. A Weinstein-ügy nyomán a westminsteri parlamentet is megrázták a szexuális zaklatási vádak.

Egy fontos szövetségesét vesztette el Theresa May brit kormányfő, amikor a brit parlamentet megrengető zaklatási vádak nyomán lemondott Sir Michael Fallon.

A volt védelmi miniszter azt mondta, hogy

múltbeli viselkedése nem felelt meg a közéleti szereplők számára előírt normáknak.

Az egyetlen nyilvános eset, ami róla ismert az az, hogy 2002-ben egy vacsora során egy újságírónő térdére tette a kezét. A másik fél nem csinált nagy ügyet és a rendőrség sem indított eljárást.

Fallon talányos nyilatkozata nyitva hagyja a kérdést, hogy voltak-e más esetek is, ő mindenesetre úgy fogalmazott, hogy „az eltelt évek során megváltozott a kultúra”. Távozása rosszkor jött a fegyveres erőknek, mert a miniszter keményen lobbizott azért, hogy az alulfinanszírozott hadsereg és haditengerészet forrásokhoz jusson.

Harvey Weinstein amerikai filmproducer zaklatási botránya óta a brit közélet önvizsgálatot tart és a parlamentben egymás után kerülnek napvilágra korábban elhallgatott vagy eltussolt szexuális zaklatási vádak.

Ezek mindkét nagy pártra vonatkoznak – egy munkáspárti képviselőnek dolgozó fiatal asszisztens például azt mondta: egy külföldi úton megerőszakolták, de sehonnan sem kapott támogatást hogy megbüntessék az elkövetőt – egyedül a brit rendőrség mutatott megértést, de nem tudtak nyomozást indítani, mert az eset külföldön történt.

A Telegraph című konzervatív lap szerint 40 konzervatív képviselő nevét tartalmazza az úgynevezett 'piszkos dosszié' – az érintettek közül 7 kabinetminiszter, 8 volt miniszter és 15 más beosztású kormánytag.

A nem nyilvános információ szerint egy kormánytag és egy képviselő lefizetett nőket, hogy maradjanak csendben. A képviselő például – a dosszié szerint – teherbe ejtette egy beosztottját majd terhességmegszakításra kényszerítette. Az anyag szerint más beosztottakkal is folytatott szexuális viszonyt. Az egyik államtitkár pedig arra kérte titkárnőjét, hogy vegyen neki erotikus játékokat.

A Telegraph szerint 25-en „nem megfelelően viselkedtek”. 15-en viszont a parlamenten belüli, mindkét fél által elfogadott kapcsolataik vagy szexuális preferenciáik miatt kerültek fel a listára és esetükben nem említenek szexuális zaklatást. Köztük van Amber Rudd belügyminiszter, akit azért adtak hozzá a listához, mert „munkahelyi viszonya van” a barátjával, Kwasi Kwartenggel, aki a pénzügyminiszter személyi titkára.

Említik még Jake Berry államtitkárt, aki „teherbe ejtette” a külügyminiszter irodavezetőjét – annak ellenére, hogy párként élnek együtt és a helyi lap fotósának pózoltak újszülött fiukkal.

Mindez azonban nem tereli el a figyelmet arról, hogy több képviselőnő is azt állítja: zaklatták, de a hatóságok nem tettek semmit.

Közben a férfiak nőkhöz való általános hozzáállása szélesebb társadalmi vitát váltott ki és a BBC esti politikai programját „Mi a baj a férfiakkal” címmel tűzték műsorra. Ebben a férfiak és nők külön padsorokban ülve vitáztak, de a legélesebb vitákat a nemek maguk között folytatták – mindebből az derült ki, hogy a Weinstein-ügy nyomán Nagy-Britannia erősen megosztottá vált a szexuális magatartás kérdésében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Cikkünk frissül

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
A nagy tagállamok és az Európai Bizottság együtt csinálnák meg a 11 ezer milliárd eurós EU-s Wall Streetet

A nagy tagállamok és az Európai Bizottság együtt csinálnák meg a 11 ezer milliárd eurós EU-s Wall Streetet

Az EU hat legnagyobb gazdaságának pénzügyminiszterei a hónap végén Berlinben egyeztetnek a tőkepiaci unió legvitatottabb kérdéseiről, köztük egy megerősített uniós pénzügyi felügyelet létrehozásáról. A cél egy egységesebb európai pénzügyi piac kialakítása, amely a háztartások mintegy 11 ezer milliárd eurónyi bankbetétjéből több magántőkét csatornázna be a gazdaságba. A kezdeményezést az teszi sürgetővé, hogy az EU-nak egyszerre kell finanszíroznia a gazdasági modernizációt, a versenyképességi fordulatot és a növekvő védelmi kiadásokat. A nagy tagállamok külön egyeztetése ugyanakkor feszültséget kelt, mivel kisebb országok attól tartanak, hogy az E6-csoport megkerüli az érdekeiket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×