Infostart.hu
eur:
360.22
usd:
309.1
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Trump Észak-Koreát és Iránt ostorozhatja a gonosz tengelyében

Trump Észak-Koreát és Iránt ostorozhatja a "gonosz tengelyében"

Várakozások szerint Donald Trump amerikai elnök mai ENSZ-beszédében nemzetközi összefogást sürget majd Észak-Korea és a nukleáris ambíciókkal vádolt Irán ellen is. Kormányzata szerint ugyanis ez a két ország fenyegeti a világ biztonságát, még ha ebben nem minden szövetségese is ért egyet vele

Barátságos volt, sőt néhány dicséretet is kiosztott ENSZ-beli házigazdáinak Donald Trump, amikor hétfőn ellátogatott a szervezet New York-i székházába. A volt ingatlancézár még viccelődött is azon, hogy jó befektetésnek bizonyult egy szomszédos toronyház az ENSZ közelsége miatt. Majd azt hangsúlyozta, hogy a szervezetet fojtogatja a bürokrácia és ezért meg kell reformálni, amiben váratlan helyről kapott támogatást: maga Antonio Guterres főtitkár is ezen a véleményen van.

Akik arra számítottak, hogy jobboldali amerikai politikustól megszokott módon a világszervezet hasznavehetetlenségét hangsúlyozza majd, azok tévedtek – úgy tűnik, Trump Amerikájának jól jön az ENSZ – például az észak-koreai fenyegetés miatt.

Kiszivárgott értesülések szerint azonban

kedden már sokkal keményebb beszédre lehet számítani az elnöktől, a

mi az egykori Bush elnök elhíresült „gonosz tengelye” szónoklatára emlékeztet majd.

Trump Észak-Koreát és Iránt jelöli majd meg a világ biztonságára leselkedő két legnagyobb fenyegetésként, amikor nemzetközi összefogást sürget majd ellenük.

Egy vezető fehérházi illetékestől származó információ szerint az elnök arra

figyelmezteti majd a tagállamokat „a történelem statisztái maradnak, ha nem szállnak szembe ezekkel a fenyegetésekkel”.

Trump emellett felvázolja majd azt az elképzelését is, hogy a nemzetállamok miként tudnak együttműködni az ilyen kérdésekben úgy, hogy ne veszítsék el szuverenitásukat.

A 2017-es „Gonosz Tengelye Beszédből” úgy tűnik, kihagyták Oroszországot, amelyet ugyanakkor Amerika nyugati szövetségesei és az amerikai baloldali és jobboldali elit is fenyegető magatartással és az amerikai választási folyamatba való beavatkozással vádol.

A kiszivárgott értesülés szerint az elnök igyekszik majd különbséget tenni az iráni nép és az iráni vezetés között. Teherán ostorozása ugyanakkor nem tűnik nyerő politikának Nyugaton. Hétfőn a forgóajtó-diplomácia részeként találkozott Trumppal Emanuel Macron francia elnök, aki világossá tette, hogy nem támogatja az Iránnal szembeni nyomásgyakorlást.

A korábbi Obama-kormányzat, Franciaország, Oroszország, Kína, Németország és az EU 2015-ben alkut kötött Iránnal arról, hogy az ottani kormány visszafogja atomprogramját, cserébe azért, hogy feloldják ellene a nemzetközi kereskedelmi szankciókat.

Washingtonon kívül a többi aláíró szerint Irán tartja magát a megállapodáshoz.

Kérdés, hogy Trump említ-e egy másik égető problémát: a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezményből való kilépés ügyét. Kormányzata tagjai a napokban meglebegtették a lehetőséget, hogy az elnök hajlana arra, hogy az Egyesült Államok mégis maradjon, ha újra tudják tárgyalni az alkut.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Ütik a sztárpapírokat Amerikában

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken közben romlani kezdett a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődött hét. Délután viszont elkezdett javulni a hangulat, miután pozitív jelzések érkeztek a béketárgyalások felől, melyek hatására lefordult a korábban emelkedő olajár. Ezt követően ismét jött a lefordulás; kiterjedt eladási hullámot indított el a memóriachip-ágazatban a Seagate vezérigazgatójának nyilatkozata, aki szerint a gyártók nem tudnak lépést tartani a mesterséges intelligencia által gerjesztett kereslettel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×