Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Újabb országban küzdenek a vasárnapi nyitva tartásáért

Újabb országban küzdenek a vasárnapi nyitva tartásáért

Németország legtöbb tartományában az áruházaknak lehetőségük van évente négy alkalommal a vasárnapi nyitva tartásra is. Most azonban a láncok összefogtak annak engedélyezésére, hogy akár az év összes vasárnapján is nyitva tarthassanak. Az egyházak, valamint a szakszervezetek felháborodással fogadták a kezdeményezést, és jelezték, hogy minden követ megmozgatnak a jelenlegi gyakorlat megőrzésére.

Az egymással versengő két nagy német áruházláncolat, a Karstadt és a Kaufhof most váratlanul szövetségre lépett, hogy kiharcolja a vasárnapi nyitva tartás engedélyezését. A Karstadt élén álló Stephan Fanderl azzal érvelve terjesztette elő a követelést, hogy a szomszédos országokban, így Hollandiában vagy Lengyelországban már régóta lehet vasár- és ünnepnapon is vásárolni, miért ne lehetne ez így Németországban is.

Fanderl rámutatott arra, hogy kiváltképpen a határmenti lakosság vasárnaponként rendszeresen átjár a szomszéd országba bevásárolni, ami komoly veszteséget jelent a német kiskereskedelem számára. Mindezt tetézi az egyre jobban terjedő online bevásárlás. Becslések szerint az internetes beszerzések közel egynegyedét éppen vasárnaponként intézik a fogyasztók, amitől így elesnek az akkor zárva tartó üzletek – állapította meg a Karstadt-láncolat vezetője.

Hangoztatta azonban azt is, szó sincs arról, hogy az áruházak az év összes vasárnapján tárt kapukkal várhassák a fogyasztókat, hanem csupán azt szeretnék törvényileg elérni, hogy

a nyitva tartást ne szabályozzák többé törvényileg.

Ebben az esetben az eladók természetesen megkapnák az ünnepnapi járulékot, amint ez a karácsony előtti négy vasárnapon már eddig is szokásos volt.

A szakszervezetek és az egyházak máris tiltakoztak a kezdeményezés ellen, rámutatva arra, hogy a német alkotmány is munkaszüneti nappá nyilvánította a vasárnapot, ami

a lakosság testi-lelki épülésére szolgál.

A Kaufhof-láncolat vezérigazgatója, Armin Devender ezt az érvet azzal utasította vissza, hogy elérkezett az idő a második világháborút követően kidolgozott alkotmányban említett testi-lelki épülés átértékelésére. Éppen a kiskereskedelem korábbi beadványaira az alkotmánybíróság 2004-ben, majd pedig 5 évvel később elvetette az üzletek rendszeres vasárnapi nyitva tartásának engedélyezését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×