Infostart.hu
eur:
378.96
usd:
320.8
bux:
130973.47
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Hollande minden eszközt bevet ellenfelei lejáratásához

Hollande minden eszközt bevet ellenfelei lejáratásához

Egyre komolyabb politikai hullámokat kavar Franciaországban egy néhány napja megjelent tényfeltáró könyv, amelynek szerzői azt állítják, Francois Hollande államfő politikai célokra használja az igazságszolgáltatás, a rendőrség és a titkosszolgálatok egy részét.

Amióta hatalomra került, Francois Hollande államfő sötét diktatúrákra jellemző módszerekkel

igyekszik lejáratni és ellehetetleníteni politikai ellenfeleit.

Sommásan ez a kifejezetten ijesztő következtetés vonható le a március 23-án megjelent, három baloldali újságíró által írt, szabad fordításban „Isten hozta a belügyminisztériumba” címet viselő könyv alapján.

A pillanatok alatt elkapkodott mű szerzői alapvetően azt állítják, hogy a francia igazságszolgáltatás, a rendőrség és a titkosszolgálatok egy része a köztársasági elnök kézi vezérlése alatt működik. A legsúlyosabb állítások az igazságszolgáltatásra, az ügyészek, vizsgáló- és ítélőbírák működésére vonatkoznak, ez az a jelenség ugyanis, amely az ügyben megszólaló ügyvédek, volt államügyészek és más jogi szakértők szerint a társadalmi békét a leginkább veszélyezteti.

A könyvben ismertetett konkrét esetek alapján az derül ki, hogy az elfogult, a hatalommal együttműködő vizsgálóbírók által indított nyomozások számos esetben politikai célokat, legtöbbször a kiszemelt politikai szereplők lejáratását, a hatalom közeléből való eltávolításukat szolgálják. Az ügyek sokszor nem közvetlenül a célszemélyt, hanem annak családtagjait, például gyermekeit, vagy legközelebbi munkatársait célozzák.

A dolgokat külön súlyosbítja, hogy a könyvből kiderül:

a lejárató kampányok része az is, hogy a nyomozást végző bírók vagy rendőrök fittyet hánynak a nyomozati titokra,

és a jegyzőkönyvek tartalmát szisztematikusan kiszivárogtatják, leggyakrabban a balliberális Le Monde című napilap újságíróin keresztül. Vagyis a jogsértésekből a média egy része is kiveszi a részét.

Az is kiderül, hogy egy-egy ügyet, attól függően, hogy az államfő politikai barátairól vagy ellenfeleiről van-e szó, a nyomozók vagy hosszú évekig elhúznak, vagy, mint jelenleg Francois Fillon jobboldali politikussal és családjával teszik, elképesztő gyorsasággal, jogsértések elkövetésétől sem visszariadva folytatnak le.

A könyv állításai kapcsán Francois Faletti, volt párizsi főügyész a Le Figaro című napilapnak nyilatkozva azt mondta:

egyértelmű, hogy a hatalom eszközként használja az igazságszolgáltatást.

Az ügy súlyosságát mutatja, hogy a jobboldali Republikánusok párt vezetői mintegy negyven jogsértésre utaló esetet emeltek ki a könyvből, és az így készült listát elküldték a párizsi, illetve a pénzügyi bűncselekményekre szakosodott országos ügyészségnek vizsgálatok megindítását követelve.

A mű megjelenése a Fillon-ügyet is teljesen új megvilágításba helyezi,

és senki sem csodálkozik azon, hogy a feltételezett korrupciós ügyében nyomozó, amúgy egytől egyik bal-, sőt szélsőbaloldali kötődésű vizsgálóbírók kedd este vádat emeltek Francois Fillon felesége ellen, akit egyebek mellet közpénzek elsikkasztásában való bűnrészességgel gyanúsítanak.

Az aktivista hivatalnokok okozta károkat egyébként máris érzékelni lehet: egy friss felmérés azt mutatja, hogy a franciák 45 százaléka nem bízik az igazságszolgáltatásban, mert az szerintük elfogult és nem független. Ez az arány 2008-ban még 37 százalékon állt, vagyis röpke kilenc év leforgása alatt az igazságszolgáltatásba vetett bizalom nem kevesebb, mint nyolc százalékot romlott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×