Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
318.03
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Most éppen a sajtószabadság miatt feszül a török-német viszony

A német államelnök szerint Törökországban lábbal tiporják a sajtószabadságot. Kijelentésével Joachim Gauck is csatlakozott azokhoz a politikusokhoz, köztük Angela Merkel kancellárhoz és Sigmar Gabriel külügyminiszterhez, akik felháborodásukat fejezték ki a Die Welt című német napilap isztambuli tudósítójának, Deniz Yücelnek letartóztatása miatt.

A német és török állampolgársággal rendelkező Deniz Yücelt a török hatóságok terrorista propaganda terjesztésével és lázadás szításával vádolják. Az ügy tovább terheli az amúgy is feszültté vált viszonyt Ankara és Berlin között.

A Die Welt című napilap hangsúlyozta, hogy isztambuli munkatársa kendőzetlenül tudósított a török-kurd ellentétekről és a tavalyi államcsínykísérletről, amellyel kapcsolatban még napokkal az ellenállás leverése után azt írta, hogy nincsenek egyértelmű bizonyítékok az Egyesült Államokban élő török hitszónok, Fetullah Gülen bűnrészességére.

Az ankarai kormány már a puccskísérlet másnapján azt állította, hogy az összeesküvés kiterveléséért az Erdogan elnökkel szemben álló Fetullah Gülen szervezetét terheli a felelősség. Deniz Yücel azonban attól sem riadt vissza, hogy a Die Welt hasábjain megszellőztesse az államelnök vejének kétes ügyleteit is. Ezzel alighanem végképp magára haragította a mind inkább diktatórikus eszközökkel kormányzó Erdogan elnököt.

Yücelt február közepén vették őrizetbe és e hét elején rendelte el az isztambuli ügyészség előzetes letartóztatását, amely a török alkotmány értelmében akár öt évig is elhúzódhat. Az ügy óriási felháborodást váltott ki Németországban. Berlinben és Lipcsében, valamint több más német nagyvárosban, autókkal és kerékpárokkal felvonuló polgárjogi aktivisták követelték az újságíró szabadon bocsátását.

Megszólalt érdekében Angela Merkel kancellár és Sigmar Gabriel külügyminiszter is, a március közepén távozó államelnök, Joachim Gauck pedig nyíltan a sajtószabadság elleni durva támadásnak nevezte Deniz Yücel letartóztatását.

A történtek miatt berendelték a külügyminisztériumba Törökország berlini nagykövetét, a törvényhozás elnöke pedig bejelentette, hogy az üggyel a képviselőház jövő héten rendkívüli ülésen akar foglalkozni.

Felmerült az is, hogy a rövidesen Németországba készülő Erdogan elnök látogatását lemondják. Tény, hogy a török származású német újságíró isztambuli őrizetbe vétele nemcsak a sajtószabadság elleni irányuló ankarai intézkedésekre világít rá, de veszélybe hozza a kiváltképpen berlini kezdeményezésre az Európai Unió és Ankara között létrejött megállapodást a Balkán felé tartó afgán, iraki és szíriai menekültek visszatartásáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×