Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sínen a kétnyelvű vasúti táblák ügye Szlovákiában

Hosszú évek tétlensége után kikerülnek a magyarlakta települések vasútállomásaira a magyar táblák Szlovákiába. Eddig hol a kormány, hol a Szlovák Vasutak akadályozta a kétnyelvűsítést, különféle okokra hivatkozva.

Érsek Árpád, a Híd közeledési minisztere aláírta azt a rendeletet, melynek értelmében 55 szlovákiai vasútállomáson kétnyelvűsítik a táblákat. 54 állomásra magyar, egyre pedig ruszin táblát helyeznek ki.

A rendelet értelmében az első állomásokat március elején kétnyelvűsíthetik, legkésőbb 2017 végéig kell kihelyezni mindet. „Ebben az évben kihelyezik az állomásokon és az állomásépületeken ezeket a táblákat, de ezzel nincs még vége, mert természetesen a megállóhelyeken is kiegészülnek a szlovák helységnevek az adott kisebbség nyelvén készült táblával” – tájékoztatott Érsek Árpád.

 A tárcavezető hozzátette, a vasúti kétnyelvűséget miniszteri rendelettel hagyták jóvá, ám ősszel törvénymódosításra is készülnek, elejét véve annak, hogy egy esetleges miniszterváltást követően az újabb tárcavezető hatályon kívül helyezhesse Érsek Árpád rendeletét.

 A kétnyelvű vasúti táblákat azokon a településeken helyezik ki, amelyekben a nemzeti kisebbség aránya eléri a húsz százalékot Szlovákiában. A közlekedésügyi tárca a kormány által jóváhagyott programot teljesíti. Érsek Árpád szerint a minisztériumban jelenleg a kétnyelvű községtáblák módosításán dolgoznak úgy, hogy garantálják a kisebbségi helységnévtáblák egyenlő olvashatóságát. Nem kizárt, hogy a jövőben a magyar és a szlovák helységnevet egy táblán tüntetik fel, pontosabb részleteket azonban egyelőre nem tudni.

A táblák felszerelése és kihelyezése a Szlovák Vasutak feladata lesz. A vasúttársaságnál jelenleg azt vizsgálják, hogy az egyes állomásokon a homlokzat mely részére és műszakilag milyen módon kerülnek majd fel a táblák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×