Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Eldőlhet a demokrata elnökjelöltség kedden

Döntő hét következik az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségi kampányában. A keddi előválasztások a gyakorlatban eldönthetik, hogy ki szállhat szembe a Republikánus Donald Trumppal. Hillary Clinton burkoltan arra sürgette riválisát, Bernie Sanderst, hogy álljon félre.

Diplomatikusan fogalmazott a volt külügyminiszter, Hillary Clinton: legfőbb pártbéli riválisa az amerikai választási kampányban, Bernie Sanders szenátor azzal tehetne jó szolgálatot, ha segítene egyesíteni a demokrata pártot a keddi előválasztások után.

Sanders Clinton asszony egyetlen talpon maradt pártbeli ellenfele, aki azt mondja: egészen a júliusi jelölt-állító gyűlésig folytatja kampányát, miközben Hillary megjegyezte: a kedd voks világossá teszi, hogy kit támogatnak „nagy többséggel” a választók és ki szerezte meg több küldött támogatását a pártkongresszus előtt.

„Mindent megteszek azért, hogy egyesítsem a Demokrata pártot és ezt várom el Sanders szenátortól is” – szólította fel burkoltan ellenfelét Clinton a visszalépésre.

Az elnökválasztási kampányt megelőző, párton belüli jelöltállító csata sokkal jobban elhúzódott és sokkal szenvedélyesebb volt a demokrata oldalon, mint ahogy arra sok kommentátor számított.

Hillary Clinton eddig már 2383 delegátus támogatását gyűjtötte be és további 60-ra van szüksége ahhoz, hogy a párt elnökjelöltjének kiáltsák ki a júliusi pártkonvención – jegyzi meg a Financial Times.

Clinton számára tehát nagy kérdés, hogy mi történik Kaliforniában, amelynek választói az utolsók között döntenek arról, hogy kit akarnak demokrata vagy republikánus elnökjelöltként látni. Emiatt az amerikaiak gyakran unalmasnak találják a legnépesebb államban folyó kampányt, mert úgy tartják, hogy addigra már eldől, kik lesznek a jelöltjeik.

Az idén másként van, és mivel Sanders szenátort sokan támogatják, esetleges győzelme megállítaná a Clinton-gőzhengert és Hillary nem tudná minden figyelmét Donald Trumpra fordítani.

Sanders nem hajlandó a bevett konvenciókat követni: a jelöltállító gyűlés nyílt verseny lesz – közölte -, szemben az elvárt fogatókönyvvel, hogy a rosszabbul szereplő jelölt az erősebb mögé áll. Azt is elmondta: tervbe vette, hogy hat héten keresztül próbálja majd a maga oldalára állítani a demokraták „szuperdelegátusait”, olyan küldötteket, akik szabadon dönthetnek arról, hogy melyik jelölt-aspiránsra szavaznak.

A Republikánusok de facto jelöltjének, Donald Trumpnak közben gondjai támadtak egy szövetségi bíróval a Trump Egyetem ellen benyújtott kereset miatt. Az ingatlancézár elfogultnak állította be a bírót és azt mondta: mexikói származása miatt nem tud objektív döntést hozni. Trump emlékezetes módon nemi erőszakolóknak nevezte a mexikóiakat egy kampánybeszédében. Mostani megjegyzését élesen bírálta a Republikánus párt néhány vezető politikusa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×