Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Nem változtatna az uniós alapokon Szlovákia

Szlovákia az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként azt szorgalmazza majd, hogy az uniós alapok 2020 után is a mai formájukban maradjanak fenn. A hétéves európai uniós költségvetési időszak harmadik évében Szlovákia mindössze a rendelkezésére álló keret tíz százalékát használta csak fel. Pozsony fő feladata ennek a kedvezőtlen helyzetnek a megváltoztatása lesz.

Szlovákiának be kell bizonyítania, hogy képes hatékonyan felhasználni az európai pénzeket, vagyis a jelenlegi hétéves költségvetési időszak alatt a teljes, 15,3 milliárd eurót.

Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes számára új államigazgatási szervet hoz létre a Fico-kabinet, melynek feladata az uniós alapok lehívásának irányítása, koordinálása és elbírálása lesz. Az új hivatal létrehozására a kormány szerint azért volt szükség, hogy ne érje komoly veszteség az államot, mivel néhány minisztériumban riasztó állapotok uralkodnak az uniós forrásokkal kapcsolatban, az Európai Unió már több pályázatot is leállított.

A szlovák kormányfőhelyettes azt mondta, „Szlovákiának már az elnöksége fél éve alatt be kell bizonyítania, hogy a strukturális alapnak van jelentősége, és 2020 után is szükség lesz arra, hogy az európai politika része maradjon.”

Peter Pellegrini hozzátette, lengyel, magyar, cseh, bolgár és román kollégáikkal mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a rendszert, és hogy 2020 után is fennmaradjon a lehetőség ilyen anyagi támogatás felhasználásra.

A szlovák miniszterelnök-helyettes arra is figyelmeztetett, hogy elsősorban a tiszta befizető tagállamok kérdőjelezik meg az intézményesített kohéziós politika létjogosultságát. A fejlett uniós tagállamok azt a véleményt vallják egybehangzóan, hogy a strukturális alapok működtetése helyett csupán a nagy, uniós szintű programokat kellene fenntartani, amelyekbe egyenlő esélyekkel jelentkezhet mind a 28 tagállam.

Peter Pellegrini úgy véli, ha a felzárkózó országokban – köztük Szlovákiában – az alapok felhasználása akadozni fog, s nem lesz maximálisan hatékony, akkor nehéz lesz megvédeni a megóvásukkal és további működtetésükkel kapcsolatos álláspontot, amely egyébként a szlovák elnökség egyik kiemelt témája lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Donald Trump bejelentése után megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban a Teherán belvárosában lévő rezidenciáján. Az iráni Forradalmi Gárda „súlyos, határozott és elrettentő büntetést” ígért Hamenei halála miatt. Közlésük szerint „a valaha volt legintenzívebb támadó művelet” vár Izraelre és az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjaira.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×