Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Trumpot meg kell állítani"

Donald Trumpot meg kell állítani - erre figyelmeztetnek ma egy nyílt levélben amerikai republikánus külpolitikai szakértők. A felhívás pár nappal azután jelenik meg, hogy a CIA volt vezetője azt mondta: katonai vezetők megtagadnák a parancsok végrehajtását, ha Trump lenne az elnök és főparancsnok.

Donald Trumpnak annyira jót tett a Szuperkedd, hogy visszafogta korábban élesen megosztó retorikáját. A provokatív amerikai milliárdos - és jelenleg a fő esélyes a Republikánus Párt elnökjelöltségére - egy győzelmi beszédében szinte minden második szavával azt sugallta, hogy ő fogja egyesíteni a pártot és Amerikát.

Más republikánusok azonban nem úgy tekintenek rá, mint a Nagy Egyesítőre.

Több konzervatív képviselő ma nyílt levelet jelentet meg egy külpolitikai oldalon, ahol arról írnak, hogy Trump elnöksége külpolitikai katasztrófa lenne Amerikának.

Már a publikálás előtt kiszivárgott, hogy a felhívás a WarOnTheRocks.com külpolitikai portálon lát napvilágot.

Az aláírók között van Robert Zoellick volt külügyminiszterhelyettes, a Világbank volt elnöke és a jelöltállító versenyből kiszállt Jeb Bush kormányzó tanácsadója. Mellette Dov Zakheim magas rangú Pentagon-illetékes, az ifjabb George Bush elnök kampánytanácsadója és Peter Feaver, Bush és Clinton elnökök tanácsadója is aláírta a dokumentumot.

A konzervatív amerikai külpolitikai szakértők szerint egy Trump-elnökség kárt okozna a Japánnal, Dél-Koreával és Németországgal fenntartott kapcsolatoknak. A milliárdos ugyanakkor túlságosan is megértő az olyan tekintélyelvűnek tartott vezetők irányában, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök - mondják.

Donald Trump korábban azt ígérte, hogy keményen viszonyul majd Mexikóhoz, Japánhoz és Kínához.

"Trumpot meg kell állítani" - mondta Zakheim. "Külföldön komolyan veszik a szavait. Megsértette közép-amerikai, európai, kelet-ázsiai és közel-keleti szövetségeseinket. Ez nem jó recept az amerikai vezető szerepre" - tette hozzá.

Néhány napja Michael Hayden, a CIA volt igazgatója azt mondta: amerikai katonai parancsnokok megtagadhatják a parancs végrehajtását, ha az esetleg elnöknek megválasztott Trump meg akarná valósítani a kampányból ismert néhány elképzelését.

Példaként említette, hogy Trump megöletné a terroristák családtagjait, ami szembemegy a nemzetközi joggal. Sok tehetséges magas rangú tisztünk lemondana vagy nyugdíjba vonulna - tette hozzá.

Sok külpolitikai szakértő attól tart, hogy Trump elzárkózó politikát folytatna. 

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×