Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Pusztító hatása lehet az ankarai merényletnek

Törökországban ma temették el a sokkoló szombati merénylet néhány áldozatát. Közben kommentátorok megjegyzik: a török belpolitika felszította a lappangó konfliktust a kurdokkal, mindennek pedig pusztító hatása lehet.

Azóta, hogy júniusban Erdogan török elnök párja az AKP, hosszú évek óta elveszítette abszolút parlamenti többségét, ingataggá vált a török belpolitika, de egyszersmind még fontosabb lett, hogy mi történik a Közel-Keleten befolyásos állammal.

Az egyre inkább a törökországi kurdok egészét képviselő és a hétvégi béketüntetést szervező ellenzéki HDP párt és kommentátorok is azt állítják: Erdogan és az AKP ügyvezető kormány az ellenük indított kampányával próbálja visszaszerezni parlamenti többségét a novemberi, előrehozott választásokon. A török szavazók 15 százalékát adó kurdok eddig nem alkottak egységes blokkot. A liberális iszlámot követő alevik a baloldali, de egyben török nacionalista Republikánus Néppártra szavaztak, a konzervatívok pedig épp Erdogan AKP pártjára.

Az utóbbi időben azonban a különböző világnézetű kurdok az erőszakot nyilatkozataiban elutasító HDP felé fordultak. Mindez azzal párhuzamosan történt, hogy szerintük a török kormány szemet hunyt a szomszédos Szíriában terjeszkedő Iszlám Állam tettei felett - mert a dzsihádisták egyszerre harcolnak az ottani kurdok és Ankara ellensége, az Aszad-kormány ellen.

A HDP azzal is feldühítette az AKP-t, hogy korrupciós vizsgálatokat ígért. Térnyerésével párhuzamosan néhány hónap alatt sikerült felszítani a török állam és a kurdok konfliktusát - pedig a megbékélés korábban épp Erdogan elnök egyik meghirdetett célja volt.

A 2000-es évek elején Erdoganék még a kurd függetlenségért fegyverrel harcoló és radikális Kurd Munkáspárttal, a PKK-val is együttműködést kezdtek. Kurd iskolák és kulturális központok nyíltak, beindult a kurd nyelvű média. Most viszont a bírálók szerint a török kormány "szélsőséges erőszakot alkalmazva" próbálja elfordítani a törököket a mérsékelt kurd HDP párttól a közelgő választások előtt. Ennek azonban a kurdokkal indított békefolyamat lesz az ára.

Törökországban nemcsak a hétvégi merénylet szolgáltat megrázó képsorokat. Múlt hétfőn sokkoló képek jelentek meg arról, hogy ahogy egy autó egy kurd politikus fiatal vejének holttestét húzza maga után. Nusaybin városban a múlt héten gyakorlatilag ostromállapotot hirdetett a hadsereg: A helyiek szerint a "terror ellenes tisztogató akció"- 3 napja során nem volt áram és internet és akadozott az élelmiszer és gyógyszerellátás.

"Ha Törökországban megsérted a kijárási tilalmat, akkor 100 líra a büntetés, de Kurdisztánban agyonlőnek" - mondta egy helyi lakos a kurd régióra utalva.

A törökországi kurdok egyre csak sorolják a példákat saját kormányuk kemény fellépéséről, miközben HDP az ENSZ előtt háborús bűnökkel vádolta meg a kormányt. A hétvégi merénylet miatt dühös polgárok szerint pedig az államhatalom szándékosan nem védte meg őket. Törökország dél-keleti, kurd régiójában mostanra olyan nagyfokú a bizalmatlanság a hadsereggel és a rendőrséggel szemben, hogy az puskaporos hordóvá vált.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×