Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megvan az alku az újabb görög mentőcsomagról

Görögország és hitelezői megállapodtak a sorban harmadik nemzetközi mentőcsomagról. A hírt a görög pénzügyminisztérium közölte kedd reggel. Mindez azt jelenti, hogy az ország az euróövezet tagja maradhat és elkerülheti a csődöt.

Úgy tűnik, mégis megvan az alku Görögországgal az új pénzügyi mentőcsomagról, annak ellenére, hogy több EU-tagállam azzal fenyegetett, hogy megtorpedózza a megállapodást.

A görög pénzügyminisztérium szerint a kormány és a hitelezők gyakorlatilag megállapodtak az Athénnek nyújtandó újabb nemzetközi hitelcsomagról. 2-3 kisebb kérdést még le kell zárni - tette hozzá Euklidesz Cakalotosz görög pénzügyminiszter. Mindez azt jelenti, hogy Görögország egy időre megússza a csődöt, törleszteni tudja hiteleit, és továbbra is az euróövezet tagja maradhat.

A görögök 18 órás, maratoni tárgyalásokat folytattak az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel. Athén 86 milliárd euró értékű új, kedvezményes hitelt kért, ebből 3 milliárdra van sürgősen szüksége, hogy törleszteni tudjon egy korábbi hitelt - az Európai Központi Banknak.

Korábban egy görög illetékes azt mondta, hogy a felek megállapodtak egy olyan alap felállításáról, amely az állami vagyon privatizálását felügyeli majd. Ennek feladata lesz, hogy 50 milliárd eurót gyűjtsön be a magánosításból - a pénzből újratőkésítik a görög bankokat és mérséklik a tartozást.

Emellett arról is alkut kötöttek, hogyan kezeljék a görög bankok által adott bedőlt hiteleket. Mindkét kérdés komoly vitás pont volt eddig a tárgyalásokon.

A görög kormánynak augusztus 20. előtt a parlamenttel is jóvá kell hagyatnia a megállapodást. A baloldali vezetésű kabinet hosszú hónapokon át elkeseredett küzdelmet folytatott a hitelezőkkel. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök eredetileg elutasította az úgynevezett "Trojka" korábbi hitelfeltételeit és népszavazást is rendezett azokról. A görög kabinet később jóval szigorúbb feltételekre volt kénytelen igent mondani.

A Reuters összefoglalta, hogy várhatóan milyen feltételeket támasztanak a hitelezők a segélyért cserébe.

Egyebek mellett az elsődleges - az adósságszolgálat nélkül számított - költségvetésben többletet kell elérni 2016-tól. Idén még a hazai össztermék (GDP) 0,25 százaléka lehet a hiány. Jövőre viszont a GDP 0,5 százalékának, 2017-ben 1,75 százalékának, 2018-ban 3,5 százaléknak megfelelő többletet várnak el a hitelezők.

A megállapodást arra alapozzák, hogy a görög gazdaság 2,1-2,3 százalékkal zsugorodik az idén, jövőre 0,5 százalékra lassul a visszaesés, 2017-ben pedig már 2,3 százalékkal nő a gazdaság.

A Reuters szerint több intézkedést kell elfogadni azelőtt, hogy megkezdődhessen a hitelfolyósítás. Ezek között találhatóak valószínűleg a rossz banki hitelekkel kapcsolatos új törvények, a gázpiac liberalizálása, az 50 milliárd euró vagyont kezelő független vagyonkezelő alap felállítása, amely az összeg háromnegyedét a bankok feltőkésítésére és adósságcsökkentésre fordítja.

További feltétel az adókedvezmény eltörlése azoknál a mezőgazdasági termelőknél, akik államilag támogatott áron szerzik be az üzemanyagot, illetve az adóbehajtás megszigorítása, valamint az évi 50 ezer és 100 euró közötti jövedelemmel rendelkezők esetében a "szolidaritási adó" 4 százalékról 6 százalékra történő emelése.

A hitelmegállapodás várhatóan pontos időpontokat jelöl meg egyes intézkedések végrehajtására. Így például a nagyra törő nyugdíjreform, a boltok vasárnapi nyitvatartási szabályainak átalakítása, a tej és pékáru árusítás, továbbá a gyógyszertárak birtoklásának újraszabályozása esetén, illetve az elektromos hálózat privatizációja, a kollektív szerződéshez való jog, a sztrájkjog és a tömeges elbocsátások szabályainak felülvizsgálata területén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×