Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Nem panaszkodnak a karácsonyi vásárra a német kereskedők

Németországban az elmúlt hét végén a kiskereskedelem még óvatos derűlátással nyilatkozott az idei karácsonyi vásárról, ma azonban a kereskedők országos szövetségének elnöke már határozottan sikert emlegetett. Utalt arra is, hogy sokan ezúttal is közvetlenül az ünnepek előtt szerzik be az ajándékaikat, alighanem ezzel magyarázható, hogy hétfő óta jelentősen fellendült a forgalom.

Az euróválság a jelek szerint nem szegte kedvét a német fogyasztóknak, legalábbis karácsonyra mindenki ki akar tenni magáért, és így a legfrissebb felmérések szerint egy-egy család átlagosan idén is valamivel 300 euró fölötti összeget költ az ünnepekre. Ez az összeg már eddig sem marad el a korábbi mögött - jelentette ki a kereskedők országos szövetségének elnöke, és hozzátette, hogy mivel az üzletek szombat délig nyitva vannak, még további, pozitív meglepetésekre is lehet számítani a végleges mérleg elkészítésekor.

Nyilatkozatában elmondta, hogy az internetes beszerzések is egyre népszerűbbek, de kiváltképpen a karácsonyi ajándékok esetében a vásárlók szeretik kézbe venni, megnézni a holmikat, ezért óriási a tolongás az üzletekben.

Idén is az elektronikai berendezésekkel ellátott játékok és a régimódi társasjátékok viszik el a pálmát, de nagy a kereslet a téli sporteszközökre, síruhákra is. Továbbra is közkedvelt ajándék a könyv, annak ellenére, hogy egyesek nemrég még a nyomtatott betű közeli haláláról beszéltek.

A kereskedők országos szövetségének elnöke elmondta azt is, hogy a németek nem annyira az interneten, hanem postai úton küldött, szép kiállítású kártyákon kívánnak szeretteiknek áldott karácsonyt és boldog újesztendőt. Szenteste pedig felforrósodnak a telefonvonalak, mert a lakosság csaknem 80 százaléka hívja fel közeli hozzátartozóit, vagy rokonait jókívánságának kifejezésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×