Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

A Föld ikertestvérét fedezték fel

Az Egyesült Államokban dolgozó csillagászok a Földhöz hasonló bolygókat fedeztek fel, amelyek a mi Napunkhoz hasonló csillag körül keringenek. A kutatók szerint ezek a Naprendszeren kívül eddig felfedezett legfontosabb bolygók.

Dr. Francois Fressin a Cambridge Harvard-Smithsonian Csillagfizikai Központjának kutatásvezetője arra számít, hogy "új korszak következik, amikor a mi Földünkhöz hasonló bolygók sorát fedezhetjük fel".

Az új égitestekről szóló kutatási eredményeket a Nature brit tudományos magazin publikálta.

A most említett két bolygó túl forró ahhoz, hogy megmaradjon rajtuk az élet. Fressin szerint azonban régebben távolabb keringtek a napjuktól, akkor hűvösebb volt a felszínük, és víz is lehetett rajtuk. A kutató az egyik bolygót a Föld lehetséges ikertestvérének nevezte.

A tőlünk ezer fényévre található Kepler 20f névre keresztelt égitest szinte akkora, mint a Föld, a másik valamivel kisebb. Mindkét bolygó közelebb kering a napjához a Földnél. A nagyobbik húsz nap, a kisebb bolygó pedig hat nap alatt kerüli meg a csillagot. A bolygók egyik fő alkotóeleme a Földéhez hasonlóan kőzet és egyharmad részben vas lehet.

A felfedezés azért fontos, mert 1995 óta először igazolták, hogy a Földhöz hasonló bolygók léteznek a Naprendszeren kívül, abban a zónában, ahol a víz folyékony formában megmaradhatott a bolygókon - jegyzi meg a BBC.

Az égitesteket a Kepler-teleszkóppal fedezték fel, amely eddig 35 bolygót talált, de ezek mind nagyobbak voltak a Földnél. A teleszkóp a csillagok fényét figyeli, és akkor érzékeli a bolygókat, amikor azok áthaladnak napjuk előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×