Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Adományok az ellenzéki művész adótartozására

2,4 millió dollárnyi adótartozást varrt a kínai állam a Nyugaton ünnepelt ellenzéki képzőművész, Ai Vej-vej nyakába. Ai szerint politikai szerepvállalása miatt próbálják büntetni. Kínaiak ezrei kezdtek el gyűjteni számára, voltak, akik háza kerítésén dobálták át a pénzt.

Családja és ismerősei 81 napig nem láthatták Ai Vej-vejt, miután a kínai rendőrség áprilisban a pekingi repülőtéren elfogta, és őrizetbe vette a művészt. A letartóztatás oka a modern képzőművésznek a kínai vezetés elleni folyamatos kritikája. Ai kiállításai tömegeket vonzanak például a londoni Tate Modern galériában, és Pekingnek robbant kínos, hogy a művész szimpátiát vívott ki magának a nyugati médiában.

2008-ban a szecsuani földrengés után Ai azért kampányolt, hogy független vizsgálatokat indítsanak az összedőlt iskolák ügyében. Azzal vádolta meg a rendőröket, hogy megverték, amikor egy másik aktivista mellett akart tanúskodni.

Azt követően, hogy elengedték a vizsgálati fogságból, közel két és félmillió dolláros adótartozást varrtak a nyakába, ami Ai és támogatói szerint egyértelműen az ellene folyó politikai kampány része.

Amire viszont a kínai hatóságok nem számítottak, hogy több ezren kezdtek el pénzt gyűjteni a művésznek. Keddre már az adótartozás egyharmada összegyűlt adományként. Közel 19 ezren utaltak át neki pénzt, és voltak, akik szokatlan módját választották az adakozásnak: papírrepülővé hajtogatott bankókat dobáltak be Ai házának kertjébe. Az egyik adományozó azt mondta: eltette a postai elismervényt, mert ez emlékeztetni fogja arra, mikor szavazott először szabadon életében.

Global Times nevű angol nyelvű kormány közeli lap hétfőn azt írta, hogy Ai nem használhatja fel hívei pénzét, sőt, "illegális pénzgyűjtésért" vádat emelhetnek ellene.

Ai megköszönte az adományokat, de azt mondta: sokkal többre értékeli az erkölcsi támogatást, és megígérte, hogy visszaadja a pénzt. Egyelőre nem döntötte el, hogy kifizesse-e az adótartozást, mert ezzel bűnösnek ismerné el magát. Ha nem teszi, akkor viszont ismét börtönbe kerülhet.

Az Art Review című brit művészeti magazin októberben a világ legbefolyásosabb művészének nevezte Ait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×