Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Szabadságban és túlórában a németek a bajnokok

Az Európai Unión belül Németországban élvezik a munkavállalók a leghosszabb fizetett szabadságot. Az ünnepnapokat is beszámolva a németeknek egy évben 40 munkanapjuk - gyakorlatilag két teljes hónapjuk van pihenésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a németek lusták, éppen ellenkezőleg: túlórázásban is ők a listavezetők.

A munkafeltételek és az életszínvonal javítására létesült európai alapítvány legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a törvény az uniós országok közül Németországban szavatolja a legtöbb fizetett szabadnapot.

Az állandó alkalmazottaknak ugyanis 30 munkanap pihenő jár - ugyanannyi, mint Dániában. Németország azonban az ünnepnapok számával megelőzi Dániát, és így egy-egy német alkalmazott évente kereken 40 napot maradhat törvényesen távol a munkahelyétől.

A felmérésből kiderül, hogy az uniós átlag 24,4 nap. Magyarország némileg az átlag felett van, viszont a pénzügyi válsággal küzdő Görögország polgárainak évente 23 szabadnap jár, ami 17 százalékkal marad el a német rekord mögött.

Mindebből nem szabad azonban arra következtetni, hogy a németek hajlamosak a semmittevésre, mert az alapítvány kimutatta azt is, hogy a túlórák terén is a németeké a csúcs. Õk ugyanis hetente átlagosan csaknem három órával dolgoznak többet, mint a szerződésükbe foglalt hivatalos munkaidő.

Sőt, egy nemrég végzett közvélemény-kutatás megállapította azt is, hogy a dolgozók több mint 50 százaléka nyaralása idején is készen áll anyagi ellenszolgáltatás nélkül különböző hivatali feladatok elvégzésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Amikor a közel-keleti nukleáris programok kerülnek szóba, akkor szinte mindenki automatikusan az iráni urándúsításra gondol. A térség történelmét áttekintve, és a jelenleg létező terveket alapul véve ennél sokkal színesebb a történet, egy sor ország foglalkozott már a nukleáris beruházás kérdésével. Ezek között többen nyilvánvalóan fegyverkezési célokból vetették fel a témát, míg mások inkább az békés, energiatermelési szándékot részesítették előnyben.  Újabban viszont felmerült egy új hatalom belépése az atomhatalmak körébe, ami alaposan átírhatja a teljes térség erőviszonyait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×