Infostart.hu
eur:
361.89
usd:
317.33
bux:
143889.34
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Merkel nem számít áttörésre Görögország ügyében

Rövid időn belül a német kancellár immár másodszor folytat négyszemközti megbeszélést a francia államfővel. Diplomáciai források szerint a legfrissebb fejlemények tükrében ismét egyeztetik álláspontjaikat az euróövezet csütörtökre tervezett brüsszeli csúcsértekezlete előtt. A kancellár közölte, derűlátással készül a csúcskonferenciára, de hangsúlyozta, hogy nem számít látványos áttörésre Görögország pénzügyi válságának megoldásában.

A francia államfővel tervezett megbeszélés előtt a kancellár telefonon tanácskozott az amerikai elnökkel is, akivel egyetértett abban, hogy Európa világpiaci versenyképességének megőrzése érdekében folytatni kell az erőfeszítéseket a görög helyzet tartós rendezésére. Eddig Angela Merkel ellenezte Athén adósságainak akárcsak részleges elengedését is, most azonban éppen a kancellár öt legfontosabb gazdasági tanácsadója nyilatkozatban szállt síkra a Görögországnak folyósított hitelek visszafizetésének 50 százalékos törlése mellett.

Hasonló szellemben nyilatkozott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt elnöke is, aki rámutatott arra, hogy az eurózóna egy ideje nem tesz mást, mint újabb hiteleket nyújt a korábbi görög kölcsönök visszatérítéséhez, ami nem mehet a végtelenségig, ezért szembe kell nézni a tényekkel, és lehetővé kell tenni a görög ipar és kereskedelem újraindulását.

Gyakorlatilag ebben reménykedik az athéni kormány pénzügyminisztere is, aki azt várja az euróövezet holnapi brüsszeli csúcsértekezletétől, hogy fenntarthatóvá teszik a görög adósságot és további 3 éven át biztosítják az ország finanszírozását, illetve a görög bankok likviditását, egyben pedig elejét veszik annak, hogy a nemzetközi hitelminősítők a pénzügyi csőd beismerésének nyilvánítsák a megállapodást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Országgyűlésben, mondván, a rendezvényt több százmillió forinttal támogatták.

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×