Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
314.67
bux:
148380.84
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Valutaháború készül Kínával?

"Ne csatlakozzanak a valutafelértékelést követelők kórusához!" - ezekkel a szavakkal utasította el az európai vezetők nyomását Ven Csiapao kínai miniszterelnök, amikor a nyugatiak által túl alacsonynak tartott jüan-árfolyamról beszélt. Az európaiak is azt szeretnék, ha Kína engedné felértékelődni pénzét és így az európai cégeknek nem tudnának mindig aláígérni a kínai exportőrök. Peking azonban egyelőre hajthatatlan.

Ven Csiapao kínai miniszterelnök Olaszországban folytatja európai útját, ahol több tízmilliós kereskedelmi szerződések aláírásával demonstrálja majd - jó dolog Kína barátjának lenni.

Már az út előtt szó volt arról, hogy Ven gyorsvasutak és repterek építéséről, valamint az elöregedett dél-olaszországi kikötők felújátásáról tárgyal majd házigazdájával, Silvio Berlusconival. A Huawei informatikai óriáscég Milánóban nyitna új kutatóközpontot egy 10 millió dolláros szerződés keretében.

Mindeközben azonban Európa azt akarja, hogy cégei igazságosabb körülmények között versenyezhessenek a kínai cégekkel. Ennek viszont akadálya a jüan alacsony árfolyama - és erre Brüsszelben többen figyelmeztették is Vent. A kínai miniszerelnök válasza ez volt: Ne gyakoroljanak nyomást, a felértékelés kínai cégeket sodorna csődbe, ami társadalmi elégedetlenséghez vezetne és végső soron nemzetközi szinten is növelné a bizonytalanságot.

"Exportcégeink nagyon kis haszonnal dolgoznak. Az Amerikában kilátásba helyezett büntetővámok miatt ezt is elveszítenék, az exportcégek bezárnának, a falvakból érkezett dolgozóknak haza kellene térniük, ami gazdasági-társadalmi válsághoz vezetne, ez pedig katasztrófa lenne a világnak" - vázolt fel sötét képet a lehetséges jövőről.

A Financial Times szerint Ven eltért az előre megírt szövegtől - mindez a kínai vezetés frusztrációját jelezheti. Ven korábban udvariasan utasította el három magasrangú EU-vezető sürgetését, hogy engedjék felértékelődni a kínai pénzt.
Tim Geithner amerikai pénzügyminiszter közben - ha nem is mondta ki - de a "valutaháború" lehetőségét vetette fel.

"Amikor az alacsony árfolyamot fenntartó, nagy gazdaságok lépéseket tesznek, hogy ne értékelődjön fel a pénzük, akkor ezzel más országokat is erre bátorítanak" - mondta. Annak ellenére, hogy júniusban Kína úgymond lehetővé tette a renminbi néven is emlegetett valuta felértékelődését, az mindössze 2 százalékot emelkedett a dollárral szemben, és 9 százalékot veszített értékéből az euróval szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×