Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.21
bux:
148295.11
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A francia kormány is bevezeti a bankadót

Három év alatt közel kétmilliárd eurós bevételt eredményezhet a francia kormány számára az a bankadó, amelyet jövőre vezetnek be. Emellett a bankoknak részt kell venniük annak a garanciaalapnak a feltöltésében is, amely válság esetén a megmentésüket szolgálja.

A francia kormány is megadóztatja a bankokat, ami a gazdasági miniszter számításai szerint három év alatt közel kétmilliárd eurós, mai árfolyamon valamivel több mint 550 milliárd forintos bevételt eredményez a büdzsé számára. Christine Lagarde a Les Echos című gazdasági napilapnak azt mondta, hogy az új adó egyik eleme a pénzintézetek esetleges csődjét hivatott megelőzni, ezért azt a kockázatos aktívákra vetik ki.

A 2011-től kivetendő teher mintegy húsz céget, alapvetően bankokat és befektetési társaságokat érint, és az eddigi számítások szerint az első évben 504, a másodikban 550, a harmadikban viszont már 810 millió eurós bevételt hozhat a költségvetésnek. Az elv az, hogy minél nagyobb kockázatot vállal egy pénzintézet, annál többet kell majd fizetnie. Az adó a külföldi fiókkal rendelkező francia, illetve a franciaországi leányvállalattal rendelkező külföldi bankokat egyaránt érinti.

Az adó másik része a betétbiztosítási alap feltöltését szolgálja: a német mintára kidolgozott intézkedés éves szinten 90 millió eurós további kiadást jelent a bankok számára, és azt három évig kell megfizetniük, vagyis az e címen leszurkolt végösszeg 270 millió euróra rúg majd. A kormánynak ezzel az a célja, hogy a betétgaranciát az eddigi 70 ezer euróról, mintegy 20 millió forintról 100 ezerre, azaz közel 28 millió forintra emelje meg.

A gazdasági miniszter azt is bejelentette, hogy a betétesek kártalanítását a jövőben az eddigi két hónap helyett húsz napra rövidítette le. A bankok "megsarcolásának" azonban ezzel még nincs vége: a pénzintézeteknek a jövőben saját belső ellenőrzésüket is fokozottabban kell finanszírozniuk, ami a következő három évben további 125 millió eurós különkiadást jelent számukra. Christine Lagarde mindenesetre hangsúlyozta: a kormány semmiképpen sem akarja ellehetetleníteni a bankokat, csupán átláthatóbb és biztonságosabb működést kíván tőlük.

A tárcavezető egyébként arról is beszélt, hogy Franciaország továbbra is szorgalmazza a nemzetközi pénzügyi tranzakciók megadóztatását, és ezt a legfejlettebb gazdaságok, a G20-ak következő, szöüli találkozóján ismét megpróbálják elfogadtatni a résztvevőkkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×