Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

"Szemérmetlen és törvénytelen az emberi holttest mutogatása"

Végleg kitiltották Franciaország területéről a preparált emberi holttesteket bemutató, Our Body - magyarul A testünk - címet viselő kiállítást. A végső döntést meghozó Legfelső Semmítőszék egy közel másfél éve zajló ügy végére tett pontot, amikor kimondta, hogy az emberi holttestek kereskedelmi célú mutogatása "szemérmetlen és törvénytelen".

Az eljárás tavaly áprilisban indult meg a kiállítás ellen, azt követően, hogy két emberi jogvédő csoport bírósághoz fordult, mivel azt gyanították, hogy a testek valójában emberkereskedők révén jutottak a szervező céghez, és azt sem tartották kizártnak, hogy halálraítélt és kivégzett kínaiak maradványairól van szó.

A bíróság első fokon már tavaly elrendelte a magyar nagyközönség által is látott, Budapesten Testek címmel megrendezett kiállítás bezárását, és már akkor is azzal érveltek, hogy az emberi testek "meg nem engedett", "elidegenítő" bemutatása sem az illendőségre, sem a tisztességre nincs tekintettel, hozzátéve, hogy a holttesteknek nem a kiállítóteremben, hanem a temetőben van a helyük.

A kiállítást szervező Encore Production cég vezetője akkor "elképesztőnek" nevezte a döntést és fellebbezést nyújtott be. A másodfokú ítélet valóban enyhülést mutatott, a bírák ugyanis úgy vélték, hogy a preparált emberi holttestek kiállítása bizonyos körülmények között megengedhető, ám ehhez a cégnek igazolnia kell a "tárgyak" származását.

A szervezők ezzel a döntéssel sem voltak elégedettek, annak ellenére, hogy korábban azt hangsúlyozták, hogy rendelkeznek a szükséges dokumentumokkal. Azokat amúgy egy hongkongi székhelyű alapítványtól szerezték be, ahol egyébként - állításuk szerint - arról is biztosították őket, hogy minden érintett beleegyezett abba, hogy testét a halála után kiállítsák.

A cég fellebbezése azonban váratlan, az emberi test méltóságát védők számára kifejezetten kedvező fordulatot vett. A Legfelső Semmítőszék bírái ugyanis kimondták: a polgári törvénykönyv egyik szakasza szerint a halottak földi maradványait tisztelettel, méltósággal és illendő módon kell kezelni. Márpedig a holttestek kereskedelmi célú kiállítása semmiképpen sem felel meg ennek a követelménynek, ezért az nem csupán szemérmetlen, hanem törvénytelen is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×