Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
315.9
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Aggódnak az olimpia telekommunikációja miatt

Két év múlva kezdődik a londoni olimpia. A korábban szkeptikus brit fővárosiak egyre nagyobb számban támogatják a rendezvényt, a szervezők viszont aggódnak, hogy az infrastruktúra megbirkózik-e a feladattal. Különösen a mobiltelefon-hálózat számíthat nagy terhelésre, ezért már most bővíteni kell azt.

A visszaszámlálást a részben kész londoni kerékpárarénában a 33 éves korában már lovag Sir Chris Hoy négyszeres olimpiai bajnok indította be egy tiszteletkörrel. "Remélem, hogy itt is nyerek egy aranyat" - mondta, miközben a háttérben a szünetet tartó építőmunkások biztatták.

A munkások a kalapjukat levéve ugratták London borzasfejű polgármesterét, Boris Johnsont is, aki egy láthatóan túl magasra emelt nyergű versenybiciklivel szintén körbement a pályán. "Te jó ég!" - mondta a főpolgármesteri hivatal egyik alkalmazottja, pedig főnöke nem borult fel.

Az elegáns kinézetű velodrom csak egyike annak a sok olimpiai létesítménynek, amelyre összesen 7 milliárd fontot költenek el. A London keleti külső negyedeit átszelő Lea folyón hatalmas úszó monitorokon nézhetik majd a partmentén összegyűlt szurkolók az eseményeket. Bent a városban, a St. Pancras megállónál pedig már működik az olimpiai bolt.

Felmérések szerint a korábban igen szkeptikus londoniak egyre nagyobb számban támogatják az olimpiát. A fővárosiak 75 százaléka például azt mondta: inkább nem utazik el szabadsága idején, hanem Londonban marad a játékokra. A megkérdezettek 65 százaléka szerint a kormány és a város jól folytatja a felkészülést. Boris Johnson elismerte, hogy a következő két évben még lehetnek fennakadások, és ezeket majd csak akkor felejtik el a lakosok, amikor megkezdődnek a játékok, és "teljes lesz az egység".

Ami bosszanthatja a helyieket az a közlekedési rend változása és a főpolgármester aggódik a mobiltelefon-hálózat miatt is. Londonban a dugódíj ellenére sem lehet száguldani az utakon, az olimpia idejére pedig VIP-sávokat alakítanak majd ki a sportolók és delegációk gyors közlekedésére - azaz, a többi autótól veszik majd el a helyet. "Az embereknek meg kell érteniük, hogy ez nem egy hétköznapi időszak lesz" - figyelmeztetett Johnson.

A városvezető most azért kampányol, hogy a játékokra készülve bővítsék a kommunikációs hálózatot. Többszázezer ember fog majd telefonálni, e-maileket, képeket és videókat küldeni, és ezért egy sor új tornyot kell felállítani. Az élvonalbeli futballmérkőzések helyszínén már most is gyakran akadozik a szolgáltatás.

A brit felügyelőszerv, az Ofcom diplomatikusan elismerte: az olimpia "különleges logisztikai kihívás lesz". A nagy szolgáltatók pedig elemezni kezdték a dél-afrikai futball vb hívási és adatfogalmi statisztikáit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×