Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
316.85
bux:
149383.02
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Megalakul a szlovák kormánykoalíció

Pozsonyban ma délután ünnepélyesen aláírják a négy jobbközép párt koalíciós szerződését. A parlament alakuló ülését csütörtökön tartják.

A négy koalíciós párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd - Most - még a hétvégén megegyezett egymással a koalíciós szerződés részleteiben, így az utolsó akadály is elhárult a kormányzati együttműködést szabályozó dokumentum ünnepélyes aláírása elől.

A legnagyobb gondot az utolsó pillanatig a kisebbségi ügyekért is felelős kormányalelnök jogköre okozta, a Híd - Most párt követelte ugyanis a hatáskörök lényeges kibővítését, ezért szombaton rövid időre félbeszakadt a tanácskozás. Végül is azonban sikerült kompromisszumos megoldást találni.

Mint a szombati tanácskozás után Iveta Radicsová kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, megegyeztek abban, hogy nemcsak papíron, hanem törvényben is rögzítik a miniszterelnök-helyettes jogköreit. Nem hoznak létre új államigazgatási szervet, hanem a meglévő posztot ruházzák fel olyan reális tevékenységekkel, amelyek a Híd - Most elképzeléseinek megfelelnek.

Az emberjogi-kisebbségi kormányalelnök így megkap bizonyos tevékenységi köröket a kulturális és oktatási tárcától, illetve a kormányhivataltól, és törvényt is kezdeményezhet majd. Az elképzelések szerint új hivatalnokokra sem lesz szükség, mert a meglévőket fogják az egyes érintett tárcáktól átcsoportosítani a kormányalelnökhöz.

Bugár Béla pártelnök elégedett volt az elért eredménnyel. Pártja, a Híd - Most vasárnap döntött a kormányzati és parlamenti posztok elosztásáról. Bugár Bélát a parlament alelnöki tisztségére jelölték, Simon Zsolt alelnököt földművelésügyi miniszternek, Rudolf Chmel alelnököt pedig emberjogi és kisebbségügyi kormányalelnöknek. A környezetvédelmi tárca várományosát még mindig nem nevezte meg a párt.

Solymos László, akit eddig a sajtó lehetséges környezetvédelmi miniszterként emlegetett, parlamenti képviselő marad, feltehetőleg frakcióvezető lesz. A környezetvédelmi minisztériumot Robert Fico kormánya július elsejével megszüntette, így azt előbb létre kell hozni, s csak utána kerülhet az élére miniszter.

A párt megnevezte államtitkárait is. A közlekedési tárcához Ivan ©vejna alelnök kerül, az agrártárcához átmenetileg két államtitkárt neveznek ki. A dercsikai szövetkezet elnöke, a 42 éves Csicsai Gábor, aki állatorvos, földművelésügyi államtitkár lesz, a 38 éves Martin Ru¾inský - a Transpetrol igazgatótanácsának tagja - államtitkári minőségben Simon Zsolt irányítása alatt fog tevékenykedni a környezetvédelmi minisztérium újraalakításán. Bugár Béla szerint ez a folyamat nagyjából három hónapot vehet igénybe, tehát a párt addig vár a tárca vezetőjének megnevezésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Sorra dőlnek az e-rolleres baleseti rekordok

Sorra dőlnek az e-rolleres baleseti rekordok

"Egész egyszerűen elmebeteg, aki azt gondolja, hogy evvel a sebességgel szabad forgalomba bemenni" - nyilatkozta nemrég Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének mesteroktatója az elektromos rollerekkel kapcsolatban. Ha klinikai szakorvosi értelemben nincs is igaza, a KSH legfrissebb baleseti statisztikái erősen elgondolkodtatják az embert azon, mennyire biztonságos ilyen eszközzel közelkedni, pláne, ha gyerekekről van szó. Közben folyik a - társadalmi, jogalkotói - gondolkodás a KRESZ szabályainak átírásáról, ami minden egyes havi baleseti jelentéssel egyre sürgetőbbnek tűnik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×