Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
316.85
bux:
149383.02
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Németország visszaelőzhet

Az euró árfolyamának gyengülése közvetve kihat a kínai gazdaságra is. Mivel a kínai fizetőeszköz értékének alakulása a dollár függvénye, és a dollárral szemben a közös európai valuta az elmúlt hetekben jelentősen veszített értékéből, az euróövezet országainak megrendelői számára drágultak a kínai termékek is. Így nem zárható ki, hogy Németországnak sikerül ismét élre törni a nemzetközi exportőrök "versenyében", amelyben Kína az év elején előzte meg.

November óta 20 százalékkal emelkedett a kínai valuta euróhoz viszonyított árfolyama, s ennek következtében jelentősen drágultak a kínai áruk az európai valutaegységet alkotó országok felvásárlói számára.

A köztudottan állami támogatással üzemelő kínai gyárak már évek óta súlyos kihívást jelentettek a nyugati vállalatok számára olcsó ajánlataikkal. Az Európai Unió ismételten szót emelt az ellen, hogy Pekingben mesterségesen alacsonyan tartottak a kínai valuta árfolyamát, ám ezt a kormány azzal utasította vissza, hogy az árfolyamot a dolláréhoz kötik.

Õsz óta azonban az európai fizetőeszköz a dollárhoz viszonyítva drasztikusan vesztett értékéből, következésképpen megdrágult a kínai export is. Kiváltképpen az európai ruhaipar számára fontos beszállítók a kínai gyárak, amelyek most zord idők elé néznek, mert mint a Német Kereskedelmi Kamara szóvivője elmondta, az olcsó árukra szakosodott német üzlethálózatok most sorban tekintenek el az újabb megrendelésektől.

Pénzügyi körök szerint ez ellen csak egy hatásos orvosság kínálkozik, ez pedig az euróban jegyzett részvények, illetve államkötvényes tömeges felvásárlása. Ha ez nem következik be, aligha lehet kizárni, hogy Németország ismét leelőzi Kínát a nemzetközi export terén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Sorra dőlnek az e-rolleres baleseti rekordok

Sorra dőlnek az e-rolleres baleseti rekordok

"Egész egyszerűen elmebeteg, aki azt gondolja, hogy evvel a sebességgel szabad forgalomba bemenni" - nyilatkozta nemrég Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének mesteroktatója az elektromos rollerekkel kapcsolatban. Ha klinikai szakorvosi értelemben nincs is igaza, a KSH legfrissebb baleseti statisztikái erősen elgondolkodtatják az embert azon, mennyire biztonságos ilyen eszközzel közelkedni, pláne, ha gyerekekről van szó. Közben folyik a - társadalmi, jogalkotói - gondolkodás a KRESZ szabályainak átírásáról, ami minden egyes havi baleseti jelentéssel egyre sürgetőbbnek tűnik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×