Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Mivel lehet egyáltalán hatni még Észak-Koreára?

Észak-Korea továbbra is harcosan tagadja, hogy köze lenne egy déli hadihajó elsüllyesztéséhez, és közölte, hogy megszakít minden kapcsolatot déli szomszédjával, amely pedig második legnagyobb kereskedelmi partnere. Közben Szöulba érkezett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki határozott támogatásáról biztosította Dél-Koreát.

Észak-Korea leállítja a határforgalmat és felrobbantja a déliek propagandát sugárzó hangszóróit - fenyegetőznek Phenjanban. A korábbi évek enyhülésének, amikor a háború által szétszakított családok találkozhattak, vonatok indultak el a két ország között, és a déliek sportműsorokat sugároztak az északiaknak, úgy tűnik, vége.

Dél-Koreának szinte semmilyen eszköze nincs, hogy megbüntesse az északiakat, amiért azok szerinte megtorpedózták és elsüllyesztették egyik hadihajóját. Ezért a kereskedelmi kapcsolatokat függesztette fel, és megtiltotta az északi hajók áthaladását felségvizein. Válaszul Phenjan megtiltotta, hogy a déliek utasszállító gépei átrepülhessenek az ország felett.

A déliek ugyanakkor továbbra is részt vesznek annak a határ menti ipartelepnek az üzemeltetésében, amelyet az északiakkal közösen tartanak fent, és amely kemény valutához juttatja Phenjant. A kleszongi gyárban 800 dél-koreai igazgató és munkás dolgozik. Ez a komplexum a korábbi békülékeny politika utolsó jelképe. Az északiak azonban most közölték, hogy az összes dél-koreait kiutasítják - jelentette az észak-koreai hírügynökség.

Növelte a feszültséget az északiakkal szembeni kemény retorikájáról ismert Li Mjong Bak déli elnök üzenete, hogy a szomszédos országot ezentúl ismét "főellenségnek" fogják tartani. Elemzők megjegyzik: az északiakat nagyban befolyásolja Li magatartása. Példanélküli, hogy a 12 évvel ezelőtt indult enyhülési folyamat után mennyire megerősödött a feszültség, és mennyire nem kommunikálnak egymással a szomszédok - mondta Scott Snyder, a Washingtoni Ázsia Alapítvány egyik igazgatója.

Miközben Phenjan fenyegetőzik, valójában arra vár, hogyan foglal állást egyetlen támogatója, Kína a Csonan hadihajó elsüllyesztéséről szóló nemzetközi jelentés ügyében. A Dél-Koreába érkezett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azt mondta: "Kína átérzi, hogy milyen komoly a helyzet és hajlandó meghallgatni Dél-Korea és az Egyesült Államok véleményét. Arra számítunk, hogy Kínával együtt adunk majd választ" - tette hozzá.

Ezzel arra utalt, hogy reméli: Kína is támogatni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Észak-Korea ellen tervezett újabb szankciókat. Ironikus módon a sztálinista országgal szemben már annyi büntetőintézkedést hoztak, hogy kérdés, mivel tudnak még nyomást gyakorolni rá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×