Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Döntött a bíróság: lekerülhetnek a pedofilok a nyilvántartási listáról

Nagy-Britanniában két szexuális bűncselekmény elkövetője elérte, hogy töröljék a nevüket a pedofileket nyilvántartó országos listáról. A témában előszeretettel kampányoló brit bulvársajtó szerint ezzel lehetőség nyílik arra, hogy több ezer bűnöző kerüljön ki a nyilvántartásból.

A brit legfelsőbb bíróság elfogadta, hogy a 2005-ben, 11 éves korában bebörtönzött és csak F-ként azonosított fiút töröljék a pedofil-regiszterből. F-et egy hat éves kisfiú megerőszakolása miatt ítélték 30 havi börtönre. A testület helyt adott egy 59 éves férfi keresetének is, akit molesztálás miatt ítéltek el.

A szexuális bűncselekmények elkövetőit más országokhoz hasonlóan Nagy-Britanniában is nyilvántartják, mégpedig életük végéig. Jelenleg Angliában és Walesben 32 ezer nevet tartalmaz a lista. Ezeknek az embereknek a felét életük végéig megfigyelés alatt tartják.

A két, felmentést kapott elkövető azonban azt mondta: az, hogy ügyüket nem vizsgálhatják felül, "aránytalan módon befolyásolja családi életüket". A most 16 éves F. felügyelete például azt jelentette, hogy nem utazhatott a családjával külföldi vakációra és nem játszhat a rögbi ligában.

Öt brit legfelsőbb bíró úgy döntött, hogy a felülvizsgálati lehetőség kizárása megsérti az Európai Emberjogi Konvenciót. Egyikük, Lord Phillips azt mondta: "nyilvánvaló, hogy vannak olyan esetek, amikor a megfelelő hatóság bizonyosan megállapíthatja, hogy az adott személy nagy valószínűséggel nem követ el újabb szexuális bűncselekményt. Ezért a folyamatos megfigyelés nem igazolt."

A bíróság azonban arról nem mondott véleményt, hogy az elkövetők listája illegális-e. A döntés nyomán a hamarosan hatalomra lépő új brit kormánynak felül kell majd vizsgálnia a mechanizmust.

A szigetországban a bulvármédia előszeretettel foglalkozik a pedofília veszélyével, és az úgynevezett "morális pánik" gyakran bizarr korlátokat állít a szülők vagy a gyerekkel foglalkozó felnőttek elé, mert potenciális elkövetőknek tartja őket, és ezért bizonyos esetekben szigorú és költséges átvilágítást ír elő a számukra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×