Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Amerikaiakat is toboroznak az iszlám szélsőségesek

Új jelenség-e az amerikai születésű iszlamista szélsőségesek megjelenése - találgatják biztonsági illetékesek az Egyesült Államokban. A héten az amerikai sajtó tele volt egy szőke, philadelphiai nő történetével, aki egy iszlamista sejt élére állva meg akart gyilkolni egy svéd karikaturistát.

Collene LaRose hosszú órákat töltött az interneten és az a vágy hajtotta, hogy valamilyen módon segítsen az iszlamista szélsőségeseknek. YouTube-videót készített, elnevezte magát "Dzsihád Jane-nek", és iszlamista szélsőségesekkel keresett kapcsolatot. Azt tervezte, hogy egyikükhöz feleségül megy, hogy a párja Európába utazhasson, ahol megölik az elhíresült Mohamed-karikatúrák egyik svéd szerzőjét. Még arra is hajlandó volt, hogy az ügy érdekében feláldozza az életét.

LaRose barátja elmondta: öt év alatt soha nem gyanakodott arra, hogy a nőnek vallásos nézetei lennének, vagy akár hogy érdekelné az iszlám. A nő azonban augusztusban szó nélkül kiköltözött lakásukból, és a vádemelés szerint Európába utazott, hogy segédkezzen Lars Vilks megölésében.

A vádemelés szerint Collen szélsőségesek iránti szimpátiája fokozatosan erősödött meg, ahogy az interneten európai és dél-ázsiai terroristagyanú elemekkel kezdett el beszélgetni. Egy idő után beleegyezett abba, hogy megöli Vilkst, aki azzal dühített fel sok muzulmánt, hogy kutyatesttel ábrázolta Mohamed prófétát.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője szerint több amerikai nő ellen is vádat emeltek a terrorizmus-ellenes törvények megsértése miatt.

LaRose-t október 15-én tartóztatták le, és még óvadék ellenében sem voltak hajlandók szabadlábra helyezni a hatóságok, amelyek szerint új fenyegetést jelent, hogy a szélsőségesek amerikaiakat akarnak toborozni terrorakciók végrehajtásához. A 46 éves LaRose feltételezett társait kedden, Írországban tartóztatták le. Két algériait, két líbiait, egy palesztint, egy horvát és egy amerikai állampolgárt fogtak el - utóbbi az egyik algériai felesége.

Közben három svéd újság is publikálta szerdán a Mohamed-karikatúrákat azzal a magyarázattal, hogy azoknak hírértékük van, és a szólásszabadság jelképei. Vilks azt mondta: örül, hogy nem sikerült az ellene tervezett merénylet, és elmondta: egy biztonságos szobát hozott létre házában és szögesdróttal vette körül a házat, amibe áramot vezetett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×